• Prosztatarák - Éveket jelenthet a kombinált kezelés

        Szerző: MTI

        Sugárterápia és hormonkezelés megfelelő kombinációjával 43 százalékkal csökkenthető a halálozási rizikó azoknál a férfiaknál, akik nagy kockázatú, előrehaladott prosztatarákban szenvednek - közölték kutatók vasárnap.

        A kanadai szakemberek a Klinikai Onkológusok Amerikai Társaságának Chicagóban megrendezett éves konferenciáján ismertették eredményeiket. Mint Padraig Warde kutatásvezető, a Torontói Egyetem munkatársa kiemelte, tanulmányuk megdöntheti azt az elterjedt felfogást, mely szerint csak hormonterápiát alkalmaznak az előrehaladott prosztatarákban szenvedő férfiak kezelésére.

        Hirdetés

        Milyen tünetek esetén gondoljunk prosztatarákra?


        A prosztata daganatos megbetegedése sokszor egyáltalán nem okoz panaszokat, vagy nehezen különböztethető meg annak jóindulatú megnagyobbodásától. Vegyen részt a szűrővizsgálatokon, hogy időben felismerjék a bajt, vagy - a legtöbb esetben - hogy megnyugtassa magát!
        Milyen tünetek esetén gondoljunk prosztatarákra?>>

        "Úgy találtuk, hogy azok a férfiak, akik a kombinált kezelést kapták, tovább éltek, illetve kisebb valószínűséggel haltak meg prosztatarákjuk következtében, mint akik kizárólag hormonterápiában részesültek" - mondta el Warde.

        A prosztatarákos esetek mintegy ötöde tartozik abba a csoportba, amelynél hatásos lehet az új típusú, kombinált kezelés.

        Ezekben az esetekben a hormonterápia (ADT) célja, hogy csökkentsék az androgén hormonok szintjét a páciensek szervezetében. A tanulmányban 602 férfit kizárólag a standard hormonterápiával kezeltek, 603-at pedig emellett sugárterápiával is.

        Hét év elteltével a kombinált kezelésben részesült páciensek 74 százaléka volt életben, míg a csupán hormonterápiát kapott férfiak 66 százaléka élt ennyi idő múltán.

        Az ADT-csoport tagjainak 26 százaléka halt meg prosztatarákja következtében, míg a kombinált kezelésben részesült férfiaknak csak 10 százaléka. Utóbbiak átlagosan hat hónappal éltek tovább, mint a kizárólag hormonterápiát kapott páciensek.

        (MTI)

        Legutóbb frissült: 2010.06.09 09:07
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Diabétesz gyermekeknél

        Diabétesz gyermekeknél

        Dr. Horváth Balázs

        Gyermekkorban többnyire az 1-es típus alakul ki, de a 2-es is egyre gyakoribb.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        A vastag- és végbéldaganatok sugárterápiája

        A sugárterápia nagy energiájú sugarakat (például röntgensugarakat) vagy részecskéket használ a rákos sejtek elpusztítására. Sokkal gyakrabban használják a végbélrák kezelésére, mint vastagbélrák estén. Egyes vastag- és végbélrákos megbetegedéseknél az egyidejűleg alkalmazott kemoterápia hatásosabbá teheti a sugárterápiát. A két kezelés együttesét kemoradioterápiának hívják.

        Mi mit jelent a prosztatarák patológiai leletén?

        A prosztatából vett szövetmintákat speciális előkészítés után, mikroszkóp segítségével vizsgálja meg a patológus, az eredményt patológiai lelet formájában küldi meg a kezelőorvosnak. A leletben leírt információk határozzák meg a beteg kezelésének lehetőségeit. Az alábbi kérdések és válaszok segítenek abban, hogy megértse a leletein található orvosi információkat.

        Prosztatavizsgálat - Mire számíthat az orvosi rendelőben?

        A kivizsgálás legkellemetlenebb, ám gyors és fájdalommentes része a prosztata végbélen keresztül történő vizsgálata, amely igen fontos információkkal szolgálhat az Ön orvosa számára.

        A szem daganatai - Mire számíthat a beteg?

        Régebben a szem műtéti eltávolítása volt az egyetlen megoldás a szem daganatos megbetegedése esetén, azonban ma már lézeres- és sugárterápia, ritkábban a fagyasztásos kezelés (krioterápia), továbbá a kemoterápia is nagyban segítheti a gyógyulást.

        A prosztatarák diagnózisa

        A diagnózis felállítását részletes kivizsgálás előzi meg a fizikális vizsgálatoktól a speciális laborvizsgálatokon keresztül az ultrahangos vizsgálatig, ám a prosztatadaganat diagnózisa csak a szövettani vizsgálat alapján állítható fel egyértelműen.

        Az endometriózis kezelése

        Az endometriózis kezelése általában gyógyszeresen vagy műtéti úton történhet. Az ideális stratégiát a tünetek súlyossága és a teherbe esés szándéka határozza meg.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Tartson velünk az emeletre
        A Stannah lépcsőliftek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére. (x)
        Olajozott fültisztítás
        A túlzott fülzsír termelődése fülzsírdugó kialakulásához vezethet. (x)
        A ginzeng és ginkgó hatása
        Javítja a memóriát és az agyi vérkeringést. Gyógyszer nem csak időseknek. (x)
      • Orvos válaszol
      • Infografika és videó
      • Hirdetés
      • Szavazás

        Korábbi szavazások