Csendes gyilkos - a szájüregi rák

Semmelweis Egyetem
megjelent:

Drámaian magas a szájüregi rák gyakorisága Magyarországon. Az utóbbi években az egész világon emelkedett a betegek száma, de Magyarország vezető helyen áll a WHO adatai alapján. A szájüregi rák Magyarországon a 8. leggyakoribb rák, megelőzve a méhnyakrákot, melynek szűrővizsgálata jól szervezetten történik és 35 év felett évente ingyenesen végzik.

Dr. Nagy Gábor, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar, Orális Diagnosztikai Tanszék professzora szerint hasonló, szervezett szűrővizsgálatra lenne szükség a leginkább veszélyeztetettek körében, de erre jelenleg még nem látszik lehetőség.

A professzor szerint a legnagyobb probléma, hogy a betegek – főleg a férfiak – későn mennek orvoshoz, sokszor csak akkor, amikor előrehaladott az elváltozás a szájukban, és ekkor már az eredményes kezelés, a gyógyulás esélye lényegesen rosszabb. Magyarországon négyszer annyi férfi hal meg szájrákban, mint nő.

Azért jutnak el orvoshoz általában már későn a betegek, mert a szájüregi rák sokáig nem okoz panaszt, fájdalmat. A magyar lakosság nagy része nem jár rendszeresen fogorvoshoz, általában csak akkor megy el, amikor már fáj a foga. Ha végre eljut, Dr. Nagy Gábor szerint alapvető szakmai követelmény, hogy a fogorvos ne csak a lyukas fogát tömje be a betegnek, hanem alaposan, módszeresen vizsgálja át egész szájüregét is, már ezzel is csökkenteni lehetne az előrehaladott stádiumú rákbetegek számát.

A betegek magas számának oka az is, hogy korai stádiumban hagyományos módon, szabad szemmel nem lehet minden esetben észrevenni, ráadásul rutin is kell hozzá. Ezért is hirdette meg a professzor az egyetemen szájüregi rákszűrés kurzusát szabadon választott tárgyként, hogy a jövendő fogorvosok kiemelten figyeljenek rá, és korszerű ismereteket szerezzenek. (Például hívják fel a beteg figyelmét arra, ha egy területen piros vagy fehér folt van, ami 2 héten belül nem múlik el, baj lehet).

A szájüregi daganatok korai tünetei

A szájüregi daganat az egyik leggyakoribb tumoros megbetegedés ma Magyarországon. Ez a tény azért meglepő, mert a betegség korai jelei hamar észrevehetőek, és a korai diagnózist követő, időben elkezdett terápia lényegesen kevesebb szenvedéssel jár és sokkal eredményesebb mint a későn elkezdett kezelés. A szájüregi daganatok korai tünetei

A korai állapotban még nagy gondosság mellett keresve sem biztos, hogy a szemmel történő vizsgálat elegendő a felismeréshez. Léteznek azonban olyan eszközök, amelyek megkönnyítik a felismerést, csak Magyarországon még nem használják őket elterjedten. Az országban egyedül a Semmelweis Egyetemen van két olyan műszer, amely speciális kék fénnyel megvilágítva a szájüreget segít kimutatni az elváltozásokat korai stádiumban is. Ezek a nyálkahártya sejtjeiben levő természetes fluorofor molekulákat intenzív, kék fénnyel (405-460 nm) világítják meg, ennek hatására az egészséges sejtek jellegzetes halvány-zöldes színt mutatnak a speciális szűrőn át, azonban a beteg (dysplasiás) területek láthatóan sötétebbek.

Az első ilyen készülék 3 éve érkezett az Orális Diagnosztika Tanszékre, Dr. Nagy Gábor professzornak pár hónapja sikerült beszereznie az egyetemre egy modernebb mobil műszert is, amely mivel hordozható, nem csak a fogorvosi rendelőben, hanem akár műtét közben alkalmazható. Ezzel segíti a sebészek munkáját, pontosabbá téve az ép és beteg területek határának meghatározását. (A Kutatók Éjszakáján lehetőség van az új diagnosztikai eljárás tanulmányozására, vagyis az érdeklődők szájüregi rákszűrésére a műszerrel.)

Az önellenőrzés is fontos!

A professzor szerint a páciens maga is sokat tehet, hogy megelőzze a bajt. Azon túl, hogy évente elmegy fogorvoshoz, akkor is, ha nincs semmi panasza, magát is figyelheti. Ha valaki indokolatlan vörös vagy fehér foltot, elváltozást, szokatlan duzzanatot, sebet fedez fel a szájában, ami két héten belül nem múlik el, forduljon fogorvoshoz, baj lehet, ha elhanyagolja.

Különösen figyeljenek oda a dohányosok, és akik rendszeresen fogyasztanak alkoholt, ráadásul a kettő együttes jelenléte sokszorosára növeli a rizikófaktort. Növeli a kockázatot az elhanyagolt a szájhigiene és hiányos táplálkozás is, ez főleg idősebb korban és rossz szociális körülmények között élőkben okoz problémát.

Kiemelte azonban, hogy a legújabb vizsgálatok szerint, a szájrák gyakorisága nő a fiatalabb lakosság (mindkét nem) körében is, akik nem dohányoznak és nem is isznak. Ennek lehetséges oka a humán papilloma vírus (HPV16 és HPV18) fertőzöttség, ami intim módon terjed, pl. orális szex útján.

A professzor szerint ezért is lenne nagyon fontos, hogy úgy, mint a méhnyakrák esetében, legyen szervezett szájüregi szűrés is. Hiszen az időben elvégzett vizsgálatnak rendkívüli a jelentősége, a korai felismerés esetén a betegek 90 százaléka gyógyítható.

(Semmelweis Egyetem)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Lengyel Csongor, fül-orr-gégész
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.