A szájüregi daganatok kezelése

Rákgyógyítás
megjelent:

A szájüregi rákok kezelése függ attól, hogy a daganat az ajak, a száj vagy a nyelv melyik részén fejlődött ki, milyen stádiumban fedezték fel, s milyen a beteg általános állapota.

A téma cikkei

4/1 A szájüregi daganatok tünetei, vizsgálata
4/2
A szájüregi daganatok kezelése
4/3 A szájüregből kiinduló daganatok
4/4 A fültőmirigy rosszindulatú daganata

Bármilyen műtétet és terápiát is javasoljanak, azt - ha mód van rá - megelőzik a szükséges fogászati kezelések, mert a terápia során a nyálkahártyán óhatatlanul olyan behatások, sérülések keletkeznek, amelyek például a vérzések és fertőzésveszély miatt a későbbiekben lehetetlenné tennék a fogászati beavatkozásokat.

A szájüregi rákoknál fokozottan igaz az, hogy a beteget mind fizikailag, mind lelkileg rendkívül megterhelik a kezelések, válasszák annak bármelyik formáját is. A fájdalom és a mellékhatások mellett a betegnek meg kell birkóznia azzal is, hogy megváltozik az arca, nehézkessé válik a táplálkozás, elveszítheti beszédképességét.

A kezelések előtt mindenképpen konzultálni kell a kezelőorvossal, hogy a beteg felkészülhessen a megpróbáltatásokra, s lássa, értse azt, hogy mire mi okból van szükség, s egyes beavatkozások a káros változások mellett milyen hozadékokkal járhatnak.

A sebészeti beavatkozás: az énkép megváltozása

A legtöbb esetben nem lehet eltekinteni a sebészeti beavatkozástól, mert a tumor rendszerint csak kimetszéssel távolítható el, a sugárterápia és a kemoterápia az esetek többségében csak a kombinált kezelés részeként jön szóba. Amennyiben megjelentek a nyirokcsomóáttétek, az operáció során nem elegendő az elsődleges tumort eltávolítani, a nyirokcsomók kimetszése is kikerülhetetlenné válhat.

Mivel az ajkak és a száj az egyik legszembetűnőbb testrészünk, bármilyen beavatkozás is történjék, az nem titkolható el a külvilág elől. A daganattal együtt az ajkak, az arc vagy a nyelv egy részét is eltávolítják, ami a funkcionális hátrányokon túl óriási lelki traumát is okoz azzal együtt is, hogy sikeres műtét esetén javulhat az esély a gyógyulásra, és bizonyos helyreállító plasztikai műtétek a későbbiekben segíthetnek a károsodás mértékét csökkenteni.

Sugárkezelés

Mind a külső, mind a belső besugárzásra rendszerint a műtét kiegészítőjeként kerülhet sor. Az operáció előtti sugárterápiát akkor alkalmazzák, ha attól a daganat operálhatóságának javulását remélik, a műtét utáni sugarazás pedig az esetlegesen a szervezetben maradt rosszindulatú tumorsejtek elpusztítását célozza.

A közép- és hosszabb távon remélt kedvező változások ára a jelenben érezhető azonnali fájdalom. A sugárkezelés az ép szöveteket is roncsolja, ezáltal a bőrön és a nyálkahártyán fájdalmas sérülések keletkezhetnek, a kezeléssel csaknem törvényszerűen együtt jár a nyálkahártya begyulladása, az állandósuló szájszárasság, az ízérzés átmeneti vagy tartós elvesztése. A besugárzás a csontokban és a pajzsmirigy működésében is okozhat károsodást.

Kemoterápia

A kemoterápia mellékhatásai nem elsősorban szervspecifikusak. Ugyan a gyógyszeres kezelés is kiválthat - a sugárkezeléshez hasonlóan - szájszárasságot, jellemzőbbek az egész szervezetre kiható mellékhatások, mint az étvágyvesztés, émelygés, hányinger, hányás, a vérképző szervek működésének és az immunrendszernek a gyengülése.

(A rakgyogyitas.hu cikke.)

4/1 A szájüregi daganatok tünetei, vizsgálata | 4/2 | 4/3 A szájüregből kiinduló daganatok

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.