Barátkozóbbak az "anyás" gyerekek

Szerző: MTI

Azok a gyerekek, akik iskolás koruk előtt szoros érzelmi kapcsolatban vannak anyjukkal, könnyebben barátkoznak osztálytársaikkal - állapítják meg amerikai kutatók a Child Development című szaklapban.

Nancy McElwain az Illinois-i Egyetem munkatársa csoportjával 1071 gyerek adatait elemezte.

A kutatók felmérték, hogy a gyerekeknek három éves korukban milyen erős volt kötődésük édesanyjukkal, négy és fél éves korukban pedig arra voltak kíváncsiak, hogy érzéseikről mennyire nyitottan kommunikáltak egymással.

Négy és fél éves, azután első osztályos korukban is értékelték a gyerekek nyelvi képességeit, valamint azt, hogy a játszótéri helyzetekben hogyan reagáltak. Az anyákat és a tanítókat arra is megkérték, számoljanak be az elsős gyerekek iskolai előmeneteléről, majd harmadik osztályban a legjobb barátjukkal való kapcsolat erősségéről - írja a LiveScience című tudományos portál.

Jobb kapcsolat az anyával, több barát

Megállapították, hogy a biztonságos, érzelmileg nyitott anya-gyerek kapcsolat hatására a kicsikben kevesebb előítélet alakult ki társaikkal szemben, ami aztán szorosabb barátságokhoz vezetett. Azokban a kapcsolatokban, ahol a korai kötődés biztonságos volt, a gyerekek négy és fél éves korában nyíltabb érzelmi kommunikációt és jobb nyelvi képességeket találtak a kutatók.

A pozitív hatás később is megmaradt, elsősként kevesebb ellenséges reakciót, harmadik osztályban pedig szorosabb baráti kapcsolatokat tapasztaltak ezeknél a gyerekeknél.

Az eredmények azt jelzik, hogy a gyerekek attól függően értelmezik a körülöttük lévő emberek viselkedésének töltetét, hogy családjukban milyenek voltak korai kapcsolataik. "Ha a gyerekek nyugodtan beszélhetnek érzéseikről, különösen a negatívakról, az növeli szociális készségüket osztálytársaik körében és ez szorosabb barátságokhoz vezet" - értékelte McElwain.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Túlzott ragaszkodás - Az orvos...

"Van egy hat éves kisfiam és mostanában naponta többször kérdezi meg, hogy szeretem-e. Ha rászólok, azonnal bocsánatot kér. Ha elmegy a mosdóba...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.