Az agyrázkódás súlyos következményekkel járhat a gyermekeknél

szerző: Szegő Miklós, fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Árki Ildikó, háziorvos frissítve:

Ha egy gyermek agyrázkódást szenved, többnyire egy igen rövid, mindössze pár másodpercig tartó eszméletvesztésre is sor kerül. Ilyenkor a gyermek zavart, és nem tudja megmondani, hogy ki ő és hol van, sőt általában nem emlékszik a balesetére sem.

Az agyrázkódást szenvedett gyereket minden esetben orvoshoz kell vinnünk, ahol egy időre megfigyelés alatt tartják. Ugyanezt kell tennünk, ha a gyermekünk közvetlenül a fejét érintő sérülés után hány, akár csak 4-5 órával később, ha folyamatosan fáj a füle és több mint egy óráig fáj a feje, ha izzad és sápadt, illetve ha rendszertelenül lélegzik.

A gyermekek mindenképpen viseljenek megfelelő védőfelszerelést

A Queenslandi Egyetem kutatói megvizsgálták azokat a tüneteket, amelyek tartósan fennmaradnak az agyrázkódás után. A tartós agyrázkódásos tünetekkel rendelkező gyermekek MRI-vizsgálata során kiderült, hogy mindannyian rossz alvók, valamelyest csökken az agyuk szürkeállománya, valamint lassul az agy működése - foglalta össze az eredményeket az UQ Gyermek Egészségügyi Kutatóközpont kutatója, Dr. Kartik Iyer. Majd hozzátette, hogy az agyi működés csökkenésének vizsgálata azt is lehetővé tette a szakértők számára, hogy megjósolják, helyreállt-e a gyermek agya a normális szintre.

Ez abban segíthet a klinikusoknak, hogy a gyermek célzott rehabilitációt kapjon, például kognitív viselkedésterápiát, alvásjavító gyógyszert, vagy biztonságos és új terápiákat, mint például a nem invazív agystimulációt. A kutatók ma már 86 százalékos pontossággal meg tudják megjósolni, hogy az agyi funkciók csökkenése miként befolyásolja a gyógyulást két hónappal egy súlyosabb agyrázkódás után. Persze a legtöbb gyermek agyrázkódás után teljes mértékben felépül, de tízből egynek tartós tünetei maradnak.

Éppen ezért a kutató azt javasolja a szülőknek, hogy sportolás, kerékpározás vagy robogók használata közben a gyermekek mindenképpen viseljenek megfelelő védőfelszerelést, hogy a fej esetleges sérüléseit a minimálisra csökkentsék.

Tovább Agyrázkódás: tünetek és kezelés

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Szegő Miklós, fordító; Concussion recovery not clear cut for children (MedicalXpress)
Lektorálta: Dr. Árki Ildikó, háziorvos

Cikkajánló

Agyrázkódás
Az agyrázkódás a testet vagy a fejet ért hirtelen ütés miatt bekövetkező traumás agyi sérülés. Melyek a legfontosabb tudnivalók és teendők agyrázkódás esetén?
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.