Mi okoz bőrrákot?

szerző: Dr. Cornides Ágnes - Springmed
megjelent:

A legtöbb bőrrák napégéssel vagy tartós napfényterheléssel kapcsolatos. A bőrsejteket a napból származó elektromágneses sugárzás károsítja. Ez a káros hatás egészen pontosan a láthatatlan tartományba eső, ún. ibolyántúli (ultraviola, UV) sugárzáshoz köthető.

Úgy tûnik, mintha az UV-sugárzás fontosságára csak az utóbbi időben figyeltek volna fel. Ez csak részben van így. Az, hogy egyre gyakrabban és egyre komolyabban figyelmeztetnek a kutatók a napsugárzás veszélyeire, annak köszönhető, hogy a Földet a korábbiaknál erősebb UV-sugárzás éri. Ezt a környezetszennyezés miatt elvékonyodott ózonréteg magyarázza, aminek következtében az ózonpajzs eddigi jótékony szûrő hatása is jelentősen meggyengült. Az UV-sugárzásnak három típusa van: UVA, UVB és UVC. Ezek mindegyike képes behatolni a sejtekbe, különböző sérüléseket előidézve.

A bőrpírt keltő hatásért, a leégésért elsősorban az UVB-sugárzás felelős. Az UVB-sugárzás nagyon kis részét képezi a nap UV-sugárzásának. Képes azonban arra, hogy megváltoztassa a bőrsejtek genetikai állományát, és ezzel elősegíti bőrrák kialakulását. Az UVB-sugárzás mind a festékes bőrrák (melanoma), mind a nem festékes típusú bőrrák kialakulásának kockázatát növeli.

Az UVA képezi a napból érkező UV-sugárzás döntő részét. Sokáig az volt a vélemény, hogy csak fokozott festékképződést okoz a bőrben, átmeneti barnaságot okozva. A szoláriumok UVA-sugárzást bocsátanak ki. Az UVAsugárzásnak is van azonban bőrt öregítő, ráncosító hatása, mert a bőr rugalmas rostjait károsítja. Egyre valószínûbb azonban, hogy a szolárium mértéktelen használata bőrrák kialakulásához vezethet. Az UVC-sugárzást az ózonréteg kiszûri, így az nem éri el a földet. Mesterségesen pl. ívhegesztő lámpákban keletkezhet, és rendkívül erősen károsítja a bőrt.

UV-sugárzás erőssége - táblázat

A nap és a bőr

A bőrrák kialakulásának kockázata az egyes emberekben különböző, szoros összefüggésben van a bőrtípussal. A napsugárzás szempontjából nincs teljesen biztonságos bőrtípus, de vannak érzékenyebb bőrtípusok. A legnagyobb kockázatnak bőrrák kialakulása szempontjából azok vannak kitéve, akiknek nagyszámú anyajegyük, szeplőjük van, és szemük világos, hajuk szőke vagy vörös. Az ilyen bőrtípusú emberek előbb leégnek, mint lebarnulnának. Azok az emberek, akiknek bőre sötétebb és könnyen lebarnul, kisebb kockázatnak vannak kitéve.

A bőrpírt keltő hatásért, a leégésért elsősorban az UVB-sugárzás felelős. Az UVB-sugárzás nagyon kis részét képezi a nap UV-sugárzásának. Képes azonban arra, hogy megváltoztassa a bőrsejtek genetikai állományát, és ezzel elősegíti bőrrák kialakulását. Az UVB-sugárzás mind a festékes bőrrák (melanoma), mind a nem festékes típusú bőrrák kialakulásának kockázatát növeli.

A gyerekek bőre különösen sérülékeny. Egyes feltételezések szerint a gyermekkorban elszenvedett napégés és/vagy fokozott napfényterhelés (pl. egy kéthetes tengerparti nyaralás) fokozza a bőrrák kialakulásának (beleértve a festékes bőrrákot is) kockázatát az élet folyamán. Különleges védelmet kell alkalmazni tehát, hogy a gyerekek bőrét megvédjük a napsugárzástól.

Fontos tények

  • Évente 6300 bőrrákos esetre derül fény Magyarországon (a festékes bőrrákok nélkül).
  • Az újonnan felfedezett festékes bőrdaganatok száma Magyarországon évente mintegy 1300.
  • A legtöbb bőrrák a napfény direkt hatásának következménye.
  • A bőrrákok megjelenése az élet során elszenvedett napégések (felégések) számával arányos.
  • Hosszú éveken át napfény hatásának kitett bőrfelületen (farmer, tengerész) nem festékes bőrdaganat keletkezhet.
  • A festékes bőrdaganatok kialakulásáért a bőrt szakaszosan érő, nagyon intenzív napfényhatás (napozás) felelős.
  • A gyermekkorban elszenvedett napégés különösen káros, így a szülők felelőssége felbecsülhetetlen. A bőrrák csaknem teljesen megelőzhető lenne egyszerû és olcsó napvédelmi módszerekkel.

A barnaság és az egészség

A mai felfogás, divat szerint a napbarnított bőr az egészség, a jóllét jele, egyes társadalmi csoportokban kifejezetten elvárt, a jó megjelenés része. Az igazság az, hogy a napbarnított bőrnek semmi köze az egészséghez. Egyszerûen azt jelzi, hogy a bőrt UV-sugárzás károsította. A szolárium a napot utánozza UVA-sugarak kibocsátásával, vagyis nem biztonságos alternatívája a napfürdőzésnek. A napsugárzás annál intenzívebb, minél közelebb vagyunk az egyenlítőhöz; ugyancsak igen intenzív nagy magasságokban, pl. sípályákon, ahol ritkább a levegő, és ezért kevésbé szûrődnek ki a káros sugarak. 96

Az UV-sugárzás káros hatásainak elkerülése persze nem jelenti azt, hogy állandóan a négy fal között kellene tartózkodni, vagy le kellene mondani a tengerparti nyaralásról. A napfényt továbbra is élvezhetjük akár egy rövid, kellemes séta során a környék parkjában, akár egy hosszabb távoli utazás alkalmával valamelyik déli országban. Mindössze arra van szükség, hogy megtegyük a megfelelő óvintézkedéseket. Ezek révén csökkenthető a bőrrák kialakulásának kockázata, de elkerülhetővé válik a fájdalmas napégés is, ami könnyen tönkretehet egy nyaralást.

Dr. Cornides Ágnes: Ami rajtunk múlik

Dr. Cornides Ágnes: Ami rajtunk múlik könyvborító

A kiadvány fülszövege: "A betegségektől félünk. Különösen igaz ez a rákbetegségre. Félelem általában azzal szemben él bennünk, amit nem ismerünk, vagy úgy gondoljuk, nem tudunk befolyásolni. A félelem feloldásának legjobb módja az "ellenség" megismerése és a védekező stratégia kidolgozása. A rákbetegség kialakulásának kockázata jelentősen csökkenthető a dohányzás mellőzésével, megfelelő táplálkozással, testmozgással és az életmód további tényezőinek tudatos befolyásolásával. Könyvünkkel segítséget szeretnénk nyújtani abban, hogy ezek az általános elvek mindennapi gyakorlatunkká váljanak.."

Szakmai lektorok: Dr. Döbrőssy Lajos és Dr. Vasváry Artúrné
Szerkesztő: Dr. Igazvölgyi Katalin
Tipográfia és borítóterv: Németh János
Felelős kiadó: Dr. Böszörményi Nagy Klára
SpringMed Kiadó, 2005, 156 oldal
ISBN 963 9456 66 7
www.springmedkonyvaruhaz.hu

Cikkajánló

Anyajegy vagy bőrrák? Az anyajegyekről

Dr. Kónya Judit, családorvos
Bőrrák
A közönséges anyajegyek a hétköznapi ember számára nem különíthetők el sem az úgynevezett atípusos anyajegyektől, sem magától a kialakult bőrráktól, ezért fontos, hogy minden változást bőrgyógyász ellenőrizzen.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg összeállítás - Dr. Kónya Judit, családorvos; Dr. Csuth Ágnes, családorvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.