Pillangó

Olyan könnyen válik függővé az ember... Ez főleg a gyenge emberekre vonatkozik. Van, aki képes felülkerekedni rajta, és van, akinek segítség nélkül egyáltalán nem megy. Vagy még úgy sem...

És én gyenge vagyok. De vajon mennyire?

Egyre nehezebben viselem a bezártságot. Igaz, hogy ez önkéntes "szobafogság". De akkor is kibírhatatlan.
Annyira vágyom már a normális emberi társaságra, kapcsolatokra. A barátok elmaradnak lassan, időnként érdeklődnek, de ennyi... Talán akikkel neten tudom tartani a kapcsolatot, ők megvannak még, rájuk lehet számítani. Pedig annyian hívnak, hogy mozduljak ki, találkozzam,velük, ha csak egy rövid ideig is...

Egyszerűen annyira vendégszeretőek ebben a kórházban, hogy marasztalnak még péntekig...
És hogy addig se unatkozzak, a mostani vér után még a biztonság kedvéért kapok egy kisebb adag ciklot.

Na, mégsem úsztam meg a vérátömlesztést, a vérképem egy kalap sz@r, így lőttek a holnapi hazamenetelnek.
Igaz, hogy sokkal jobban érzem magam, de a véreredményeim nem ezt mutatják. Alig van vérem.

Holnap és holnapután kapok 2-2 egységet, így max. csütörtökon engedhetnek haza.

Valóban bejött a "tppjük", túl sok vérnyomáscsökkentőt szedek. Egyik reggel már meg sem tudták mérni a vérnyomásomat, annyira alacsony volt. Így 4-ből 3 gyógyszert elvettek. Aznap még úgy éreztem, menten elhagy minden erőm, és teljesen ki fogok merülni. Egész nap aludtam és bőgtem, nem volt energiám, és kedvem semmihez. A szobatársaim és a nővérek is megjegyezték, hogy ez nem én vagyok, nem az a "mosolygósandi" vagyok, aki szoktam lenni.

Tegnap, mintha kicseréltek volna!!! Valamivel nőtt a vérnyomásom, sokkal élettelibbnek éreztem magam, a kinézetem sem volt már zombi, és ami a legfontosabb, nem remegtem!!! Elmúlt az az idegesítő, állandó remegés, ami miatt egy teli poharat sem tudtam stabilan tartani a kezemben.

Most folyt le a negyedik adag. "Túléltem", egyelőre nincs hányinger, az csak később szokott kijönni. A biztonság kedvéért hoztak egy vesetálat.

Viszont a vérátömlesztés elmaradt, mert javultak az eredményeim, és így nem kellett kapnom vért. Most arra gyanakodnak, hogy túl sok vérnyomáscsökkentőt szedek, nagyon alacsony a vérnyomásom, és ezért lehet magas a pulzusom, és ezért vagyok olyan fáradékony és kimerült.

Megérkeztem a következő kezelésre. Ez lesz a negyedik, és ezen kívül már "csak" kettő lesz. Több mint a felén túl vagyok, és szteroidot is már csak alig szedek. Persze a mellékhatások változatlanul megvannak. Talán a cukorbetegségem az, amim folyamatosan helyreáll.
A hajam még változatlanul megvan, bár már nem sok, és olyan kis bubi frizurám van most. A kendőről áttértem a hajpántra, a szélesebb változatra, az még jól is áll, és a kényes részeket takarja. Olyan színűeket vettem, amilyen színű ruháim vannak. Még a kórházi ruhámhoz is külön vettem.:-)

Ismét elkövettem azt a hibát, hogy túl hamar kiadtam magam, és túl hamar beleéltem, belementem olyan dologba, amiből valószínűleg már semmi nem lesz. Egyoldalúvá vált az egész. Kicsit fáj, főleg a bizonytalanság miatt, vagyis hogy bizonytalanságban hagynak... Tudom, hogy az újdonság varázsa hamar elmúlik. És most ez következett be.

Ma levágtam a hajam.
Még nem teljesen, csak annyira, hogy ne lógjon ki a kendő alól. Mától hivatalosan is csak azt hordok.

Ma először szembesültem azzal, hogy miként reagálnak ismerőseim, akik betegségem kezdete óta nem láttak. Eddig én rettegtem, hogy mit fogok tenni, és érezni, ha találkozok valakivel.
És nem én voltam zavarban! Teljesen természetesen tudtam viselkedni, és szinte élveztem, ahogy én hozom zavarba őket! Rájöttem, ők nem tudják kezelni ezt az egész dolgot, úgyhogy nekem nincs is félnivalóm.