Pillangó

Megkezdtem a visszaszámlálást, már ami a hajam mennyiségét illeti. Még a legnagyobb jóindulattal sem lehetne mondani, hogy nem észrvehető a ritkulás. Most már csomókban hullik.

Napi kihullott haj mértékegysége: két marék.

Ötödik hónapja vagyok itthon, ötödik hónapja nem dolgozom, ötödik hónapja nem csinálok SEMMIT! Egyszerűen semmit!

És magányos vagyok. Elviselhetetlenül. Persze, Anyuék itt vannak körülöttem, körbeugrálnak, tényleg nagyon odafigyelnek rám. De néha ez nagyon sok, és egyedül akarok lenni. Ha meg egyedül vagyok, társaságra vágyom. Csak az a baj, hogy olyan társaságra, ami egyelőre elérhetetlen számomra.

Előszedtem az utóbbi hetekben, a betegségem előtti képeket.
Nagyon sokat nézegettem, és most értékelném igazán csak az akkori állapotomat. Mindig is hiú voltam, igyekeztem odafigyelni magamra, és mivel én is nőből vagyok, sokmindennel elégedetlen voltam.

Hazaengedtek hétvégére!

3 napot bent voltam, de találtak valami bacit, és csak hétfőn kapom meg a harmadik ciklot.

Ha történik valami jó mostanában, akkor jön mellé valami rossz is. Vagy inkább fordítva kellene felfognom?
Ha jönnek a rossz dolgok, valami jónak is kell történnie...

Ezt csinálom mostanában.

Kínlódok. Milyen hülye szó.

Bekövetkezett, amitől a legjobban rettegtem.

Bár mindenki mondta, felesleges attól félnem, hogy a betegségem miatt a párom eltávolodna tőlem, vagy elhagyna, hiszen mindenki tudja, látja, mennyire szeret...

A pécsi SLE egyesület tagja vagyok többek között, és a május 10-ei SLE világnap alkamából, május 9-én, szombaton elmentünk színházba. Egy szponzor támogatta a jegyeket a tagoknak, és egy szuper operettet nézhettünk meg.
A sógornőmet vittem magammal.

Sok idő telt el, mióta hazakerültem közel egy hónapos "bezártságom" után. És sok dolog is történt.

Azóta voltam bent megint egy hetet, megkaptam a második ciklo kezelésemet. Szerencsére minden rendben volt, másnap volt egy kis hányingerem, de semmi több mellékhatás.

El sem hiszem, de itthon vagyok!

Tegnap végre hazajöhettem!