A közhiedelemmel ellentétben, a kullancsok nem a fákról "támadják" meg áldozataikat és nem is kizárólag az erdőben jelenthetnek veszélyt, hanem a fűben, bokrok alacsony ágain tartózkodnak, és az arra sétáló állatok szőrébe, vagy az ember ruháira akaszkodnak fel.
A kullancsok kedvenc élőhelye az erdő, valamint a dús aljnövényzet, a magas páratartalmú környezet.
Mivel a kullancsok szívesen vannak kb. fél méteres magasságú fűben, a gyerekek méginkább ki vannak téve a kullancscsípés veszélyének.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
Gyorsan nő a fertőzött terület |
| Magyarországon 2007-ben 165-en betegedtek meg kullancscsípés következtében, amely 65 százalékos emelkedés egy év alatt, ráadásul a magyarországi fertőzött területek nagysága egyetlen év alatt 10 százalékkal nőtt. (FH) |
A várakozó kullancs az áldozat melegét és szagát érzékelve támad ,és akaszkodik fel az állatokra, emberekre.
Nem szereti a fényt, ezért a ruha alá próbál bebújni.
Leginkább a lágyabb bőrrészeket kedveli, mint az ágyék, hónalj, térdhajlat, törzs, de a hajas fejbőr is gyakori előfordulási helye.
A kullancs ormányát a bőrbe előzetes érzéstelenítést követően szúrja be, az esetek többségében csak viszketést érzünk a csípés helyén.
A kullancsok egy része több súlyos betegséget terjeszthet, ezért minden kirándulás és szabadban töltött nap után ,alaposan át kell vizsgálni az egész testfelületet.
Kullancs - Hogyan védekezzünk? |
| A vérszívók közül a nőstény jelent veszélyt, amely akár több száz méterről is megérzi az alapvető biológiai ingereket. Ez lehet a test természetes illata, de különösen kedvelik a különféle parfümöket és dezodorokat is. Kullancs - Hogyan védekezzünk?>> |
Ön akkor veszélyeztetett, ha a kullancsok érési fázisának megfelelő időpontokban (április-május vagy augusztus-szeptember hónapokban) olyan területre utazik, ahol magas a kullancsok fertőzöttsége (ilyen hazánkban elsősorban a Dunántúli- és Északi-középhegység), és ott kirándul, szabadidős tevékenységet folytat vagy dolgozik.
Különösen veszélyeztetettek azok, akik mezőgazdasági vagy erdőgazdasági munkát végeznek.
Mivel a nagy meleget nem szereti, leginkább a nyár közepén, illetve nyár nagy részén a déli órákban kisebb az aktivitása.
![]() |
| Kullancstérkép Magyarországról |
Abban az esetben, ha kullancsot találunk, minél előbb távolítsuk el, mert minél több időt tölt a bőrben, annál nagyobb a veszélye a fertőzésnek. A kullancs eltávolítása történhet körömmel, csipesszel, de fontos, hogy elkerüljük a potrohának a szétnyomását, beolajozását. A köztudattal ellentétben nem baj, ha a kullancs ormánya beleszakad a bőrbe, mert a szálkához hasonlóan kilökődik a bőrből.
Mit kell tudni a Lyme-kórról? |
| A Lyme kór tünetei általában nem jellegzetesek, így gyakran nem gondolunk időben a kórképre, rég feledésbe merül a hónapokkal esetleg évekkel megelőző kullancscsípés. A késlekedés miatt esetleg maradandó károsodások is kialakulhatnak. A Lyme-kórról bővebben>> |
Lyme-kór. A kullancs eltávolítását követő 3-30 napban fontos, hogy figyeljük a bőrünket, mivel az egyik általa terjesztett betegségnek, a Lyme-kórnak már ekkor kialakulhat az egyik tünete, az ún. erythema chronicum migrans (vándorló bőrpír).
A tünetre az jellemző, hogy a kullancscsípés helyén kis piros folt alakul ki, mely a szélek felé terjed, közepe kifehéredik és az elváltozás gyűrű alakú lesz, majd a testen számos helyen ugyanilyen elváltozás jelentkezik.
Ha ilyet észlelünk, azonnal keressük fel házi orvosunkat!
Sajnos a Lyme-kór ellen védőoltás nem létezik, fertőzés esetén antibiotikum kezelésre van szükség.
|
| Mennyire ismeri Ön a kullancsokat? Töltse ki kullancs tesztünket! >> |
Agyvelőgyulladás. A másik, kullancs által terjesztett kórkép az agyvelőgyulladás. A kialakult fertőzés ellen sajnos nincs specifikus vírusellenes kezelés. A csípést követő 96 órában (azaz még a betegség kialakulása előtt), a legutóbbi időkig immunglobulin adtak, ami közömbösíthette a már bejutott vírusokat, ám a közelmúltban a kezelés mellékhatásai, magas költsége és korlátozott hatékonysága miatt, már nem elérhető ez a terápia sem.
A hatékony védelmet a megelőzés jelenti, amit időben adott védőoltással biztosíthatunk, amit jóval a fertőzésveszélyt (például a tervezett utazás) megelőzően kell adni. A védőoltás beadása után, a szervezet védő hatású ellenanyagot termel a vírus ellen. Amikor egy későbbi időpontban egy fertőzött kullancs Önt megcsípi, már védett a betegséggel szemben. Érdemes a védőoltást beadatni minden gyermeknek és felnőttnek, akik akár hosszabban, akár csak átmenetileg fertőzött vidéken tartózkodnak. A kullancscsípéssel járó fertőzések megelőzése érdekében - a védőoltás mellett - ajánlatos a zárt öltözék, illetve a rovarriasztók és -irtók alkalmazása is.
A legfontosabb szabály azonban az, hogy minden szabadban töltött nap után nézzük át gyermekünk, családtagjaink bőrét, hiszen ha a kullancs rövid ideig volt a bőrben, a fertőzés kialakulása mindkét veszélyes betegség tekintetében igen valószínűtlen.
A kullancsencephalitis |
| Az agyvelőgyulladás (encephalitis) az idegrendszer betegsége, ami az agyvelő sejtes beszűrődésével és idegi alkotóelemek károsodásával jár. Magyarországon az esetek felében kullancs terjeszti a fertőző vírust. Hazánkban az ismert kórokú esetek fele kullancsencephalitis. A területek fertőzöttsége miatt, az esetek többségét Zala, Somogy, Vas, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyékben észlelik, de az Északi-középhegység fertőzöttsége is jelentős. A vírus fennmaradásában és terjesztésében az Ixodes ricinus nevű kullancsfaj az elsődleges. Köztigazdaként erdei rágcsálók biztosítják a vírus folyamatos körforgását. A megbetegedések a kullancsok érési fázisainak megfelelően, április-május és augusztus-szeptember hónapokban halmozódnak. Egy-két hét lappangási idő után légúti tünetek jelentkeznek, lázzal. Néhány napos láztalanság után, következnek az idegrendszer megbetegedésére utaló tünetek. A kullancsencephalitis>> |
(WEBBeteg - Dr. Jóna Angelika)
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Nemi és egyéb fertőző betegségek témában:
Herpesz genitalis - Mire számíthatok? WC-ülőke: mit lehet elkapni? Elkaphattam a HIV-fertőzést?