Gyermeknephrológia/Dr. Barla Erzsébet

Tisztelt Doktornő! Kislányom5 éves. Vizeletéből először 1 éves korában mutatták ki baktériumot 10 az 5.-en csíraszámmal. többször, akkor UH VUR-t latott bal oldali hugyvezetek beszájadzásnál. Ezek a pertőzések nem ismétlődtek. Most 2 hete Proteus jelent meg 10 az 5 csiraszámmal, Zinnatot kapott 12 napig, majd 2 napja leoltottuk ujra a pisit és a labor szerint Pseudomonas jött ki kevesebb, mint 10 a 2 csiraszámmal, de eközben mar Unasynt kapott, tekintettel, hogy 1 évesen volt mar hugyuti fertőzése, a vizeletet középsugárral vettük, 1x Octanisepttel lemostuk előtte. Uh keszült telje sen negativ volt. Kell most ezzel foglalkozni? Előre köszönöm válaszát.

Dr. Felszeghy Enikő válasza vesebetegség témában

Kedves Kérdező! Ha a hasi Uhn a VUR jelenleg nem észlelhető, akkor a jelenlegi fertőzés nagy valószínűséggel nem lesz kihatással kislánya szervezetére, de mindenképpen érdemes lemosott vizeletet elküldeni az antibiotikum adását követően egy héttel és negatív esetben egy hónappal később tenyésztésre és vizelet általános és üledék vizsgálatra is. Amennyiben ez mégis pozitiv (annak ellenére, hogy zuhanyozás vagy fürdés után vették a középsugár vizeletet), fenntartó gyógyszeres kezelés alkalmazása szükséges. Ennek megbeszélésére személyesen érdemes felkeresni a nephrológiai szakrendelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. augusztus 01.

Kérdések és válaszok: Vesebetegségek

Veseallulmúködés-betegség
A 24 órás vizelet vizsgálati eredményem e GFR-EPI=77 (ml/perc) /l,73m2 mutat. Ez milyen vésegetésére utal? Kell-e vizsgálni a vesét, és mit-hogyan? Antal...
Veseelégtelenség miatt fájhat a dereka?
Tisztelt Doktor No/Ur! Edesanyam veeelegtelensegben szenved, magas a vizelet feherje szintje, szerum kreatin is. A kerdesem az, hogy e miatt fajhat-e nagyon az...
Jobb oldali vese-és ureter tágulat
Tisztelt Dr.Úr/Nő! Kisfiunknál 3 hónapos korában Uh vizsgálaton jobb oldali GradeIV pyleon és uretertágulatot állapítottak meg, mindenféle előzmény nélkül....
Vese mutét után
Tisztelt Doktor/no! Edesanyámnál 3 éve vesedaganatot diagnosztizáltak a bal veséjén. Rovidesen megmutotték, a bal veséjét eltávolitották. Azota jol érzi...
Milyen megoldas?
Tisztelt Doktorno! Kislanyomnal szuletesekor vesetagulatot eszleltek (jobb vese 50*23mm es a bal vese 69*27mm. A kulobseg azota tovabb nott (jobb vese 60*23mm...
Vesebetegség gyógyszeres kezelése
Édesanyám cukorbeteg, magas vérnyomás, betegsége van, a vér eredményből a vesefunkciók nagyon alacsony értéket mutatnak egfr: 17.09 Cteatinin: 244 Carbamid:...