Rák kialakulása és elkerülése

Üdvözlöm Olyan kérdéssel fordulnék önhőz, hogy engem már gyerekkorom óta diagnosztizáltak asthma bronchiale-val viszont ahogy teltek az évek egyre kevésbé jött elő, ma már alig tapasztalok belőle valamit, maximum néha sípolóan veszek levegőt, köhintek rá egyet és abba marad. Viszont az utóbbi napokban aggódalommal tölt el, hogy külföldi fórumokon kutatások alapján elvileg az asthma növeli a tüdőrák kockázatát. Igy 20 évesen eleve félek mindenféle krónikus betegségtől és nehezen tudok megbírkózni a gondolattal, hogy az asthmám miatt nagyobb eséllyel kaphatók tüdőrákot holott igyekszem egészséges életet élni. Mindennapi zöldség-gyümölcs fogyasztás, nem dohányzom, nem iszok egyáltalán szeszt, igyekszem mozogni, tehát azt gondolom, hogy igyekszek mindent megtenni azért, hogy ilyen krónikus dolgok ne alakuljanak ki. A kérdésem tehát az lenne, hogy tényleg nagyobb eséllyel alakul ki asthmás betegben tüdőrák, mint egy nem asthmás emberben? Illetve az asthmámat érdemes lenne évente felügyelni annak ellenére, hogy már elavult? Körülbelül 7 éve nem voltam Pulmonológusnál az előtt gyerekkoromban legalább évente 1x menni kellett. Illetve mit tudok még tenni ezeken túl, hogy ne kapjak el ilyen fajta megbetegedéseket? Tudom, hogy bárki kaphat, de mindenképpen ahol csak lehet szeretném csökkenteni a lehetőségét ha már kizárni nem lehet.

Dr. Hangonyi Csilla válasza tüdőrák-asztma témában

Kedves Kérdező! Én nem olvastam olyan cikket, ahol az asztmát összefüggésbe hozzák a tüdőrák kialakulásával, de a dohányzás, a levegő szennyezettsége valóban fokozza a tüdőrák kialakulásának kockázatát. Viszont, mint minden daganatos betegség sok egyéb tényezőtől, nem utolsó sorban genetikai adottságoktól is függ. Annál többet, hogy nem dohányzik, aktív életet él egészségesen táplálkozik és igyekszik a friss levegőn sokat tartózkodni, nem tehet. Az asztmájával kapcsolatban viszont el kell mondanom, hogy gyakori jelenség, amikor a gyerekkori asztmát serdülő korra a gyerekek kinövik, de nem ritkán a fiatal felnőtt korban újra megjelenik. Bármilyen apró tünetei vannak is, rendszeres tüdőgondozói kontroll javasolt, hiszen ezt sok esetben kezelni kell. A kontroll vizsgálatok során évente mellkas röntgen készül, amivel bármilyen kis eltérést ki lehet szűrni, így nem kell feleslegesen izgulnia. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. október 27.

Kérdések és válaszok: Tüdőrák

Gyengeség tüdődaganat remisszió után
Párom 57 éves. Egy éve diagnosztizálták III-IV stádiumú tüdődaganattal. Kapott kemoterápiás kezelést,sugár terápiát. Jelenleg jól van a ct-i regressziót...
Tüdőműtét utáni látogatás
Tisztelt Doktornő! Az édesanyámnak egy hónap múlva lesz tüdő műtétje. Pár hónapja kórházba került epegörccsel, azután pedig készült egy CT felvétel, amin...
Tüdődaganat
Tisztelt Doktor Nő! Az alábbi leletemről szeretném megkérdezni, hogy pontosan mit is az, amit találtak nálam illetve jó vagy rossz indulatú lehet-e! A jobb...
Tüdőrák gyanú?
Üdvözlöm! Édesapám két és fél évvel ezelőtt átesett a Covidon, elég durva tünetekkel. Kórelőzmény: 2021. 45-50% COVID-19 pneumonia miatt kórházi kezelés...
Cyfra 21 folyamatosan emelkedik
Tisztelt Doktornő! 31 éve dohányzom. Pár évvel ezelőtt kértek Cyfra 21 tumormarkert, ami 0,5 alatt volt. Majd tavaly novemberben ismét csináltattam, akkor...
Tüdőrák, gégerák
Kedves Doktornő! Legyen szíves a leletet véleményezni. Mik a kilátások a jövőre nézve? Meddig élhet még így el édesapám? Tisztelettel.