Teherbeesési gondok

Tisztelt Doktor Úr! 2 éve szeretnénk gyermeket, de eddig sajnos nem sikerült teherbe esnem. Tavaly ilyenkor kezdtük meg a kivizsgálást, akkor kiderült, hogy magas a prolaktin és TSH szintem, amit idén februárra sikerült beállítani (MR negatív). Január óta szedek napi 1X Bromocriptint és fél 0,25 mg Letrox tablettát. A friss hormonképem most rendben volt. Azóta voltam HyCoSy vizsgálaton, ahol mindkét petevezető átjárható volt, illetve rutin nőgyógyászati vizsgálaton a várt peteérés után pár nappal. A doktornő azt mondta, hogy lát folyadékot a douglasban, tehát biztos volt peteérésem. Mióta szedem a gyógyszereket, azóta az LH tesztek is mindig pozitívak. Ciklusom 26 napos és 6 napig tart. Férjem andrológiai és spermiogramm eredménye is rendben van. Korábbi terhességem és vetélésem nem volt. Igazából a prolaktin beállítása óta még csak 4 olyan hónap telt el, amikor biztosan rendben voltak a hormonok, de bejelentkeztünk meddőségi centrumba, azonban még fél év mire sorra kerülünk vizsgálatra. Közben elmentem még Leiden mutáció szűrésre, ennek eredménye még nem érkezett meg. Az lenne a kérdésem, hogy amíg várunk a vizsgálatra tudunk magán úton tenni valamit, hogy közelebb kerüljünk a probléma kiderítéséhez? Lenne bármilyen vizsgálat, amit javasolna? Az, hogy a Douglasban folyadék van, az biztossá teszi a peteérést? Köszönöm a válaszát előre is!

Dr. Petróczi István válasza termékenység témában

Tisztelt Hölgyem! Sajnos, mióta államosították a meddőségi intézeteket, sőt kettőt bezártak, és megtiltották magánrendelőkben a mesterséges megtermékenyítést, elég nehéz a gyerekrevágyók sorsa... Két ötletem van: 1./ patikában lehet kapni peteérés tesztet, amit 10-20 nap között este vizeletből kell nézni. Amelyik nap két csík van, akkor kell együtt lenni 2./ ha így se sikerül, létezik külföldi meddőségi klinika, amelyiknek van pesti rendelője. A megtermékenyítés nem olcsó, de nagyon sikeres, a betegeim közül egy 49 éves nőnek is csináltak babát.. Olvassa el honlapomon (www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a meddőségről írottakat. Nézze meg a babavideókat is! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. augusztus 23.

Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy

Lehet-e gyermekünk?
Tisztelt Doktor Úr! Olyan kérdésem lenne, hogy páromat 3évvel ezelőtt kemozták hererák miatt és így egyik heréjét ki kellett venni neki. Ő...
Tisztító kúra
Tisztelt Doktor Nő/ Doktor Úr! 27 éves vagyok, már van egy másfél éves kislányom. Férjemmel hamarosan másik babát szeretnénk. Mialatt a...
Terhesség alatti TSH
Tisztelt Doktor Úr! Tegnap voltam vérvételen, mivel a nőgyógyász kontroll TSH vérvételt javasolt. Jelenleg terhességem 18.hetében tartok....
Hasfájás terhesen
Az első trimeszter közepén vagyok és rendszeresen fáj az alhasam. Próbálok sokat pihenni. Mitől lehet és mit vehetek be rá magnéziumon...
A terhességi teszt mutathat pozítívat...
Jó napot kívánok Doktor Úr! Az a kérdésem lenne, hogy a menstruációmnak szeptember 14.-én kell megjönnie., De én csináltam szeptember 10....
Nem kívánt terhesség
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 22 éves férfi vagyok. A barátnőm 21 éves. A barátnőmnek jul. 30-tól aug. 2-ig volt havi vérzése. Az ovuláció a...