Alacsony vérnyomás, magas pulzusszám - Mit tegyek?

Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy most már hónapok óta elég sűrűn érzem azt, hogy nagyon gyorsan ver a szívem, olyankor nagyon rosszul is vagyok. Elmentem az orvoshoz, ö elküldött kardiológiára, de nem találtak semmit, így elküldtek pszichológushoz, és azt mondták hogy pánikbeteg vagyok, erre kaptam gyógyszert. Most már olyan szinten vagyok, hogy minden este olyan érzésem van, hogy meghalok, szó szerint halálfélelmem van este is. Megmértem a vérnyomásom 99/57/104 volt.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Veress Dóra válasza halálfélelem témában

Az alacsony vérnyomás járhat magas pulzusszámmal, a szervezet így oldja meg, hogy a szervei elegendő vért kapjanak. Ha fekvésből felállásnál is elsötétül a világ és fekete foltok jelennek meg a szeme előtt, akkor javaslom, hogy fogyasszon sokkal több folyadékot, ezzel emelje meg a keringő vér mennyiségét, és ezen keresztül a vérnyomását. Említi, hogy volt kardiológiai kivizsgálása, de nem írja, hogy csináltak-e 24 órás EKG vizsgálatot. Ezzel az eljárással kiderül, hogy van-e nap közben ritmuszavara. Ha esetleg nem járt laborban, akkor érdemes megnézetni a vérképét és a pajzsmirigy működését is, mert ezeknek az eltérései is okozhatnak szapora szívverést. Ha minden minden téren rendben van, akkor lehet azt mondani, hogy szorong vagy hogy a stressz okozza a panaszokat. Ebben az esetben javaslom, hogy tanuljon jógázni, relaxálni, mert ezekkel a módszerekkel jól lehet oldani a stresszt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2014. március 12., 11:52; Megválaszolva: 2014. március 15., 17:37
Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség
Szorongás
Tisztelt Doktor Úr/Doktor Nő! Az elmúlt időszakban sok rosszat átéltem (a terhességeim alatt nagyon súlyos beteg lettem, életmentő sürgősségi...
Hogy küzdjem le a halálfélelmet?
Jó napot! Már gyerekkoromban voltak ilyen kisebb rohamféleségeim, amikor a halálra gondoltam. Azután sokáig semmi bajom nem volt, viszont utóbbi...
Folyamatos szédülés
Jó napot kívánok! Egy évvel ezelőtt kezdődtek a panaszok. Kezdetben szédüléssel, palpitációval. Innen indult a kivizsgálások sora. Kardiológus...
Szükséges labor / és egyéb...
Tisztelt Doktornő! Az lenne a kérdésem, hogy milyen labor / és bármilyen egyéb vizsgálatra lenne szükség, ha azt szeretném kizárni hogy a...