Szívinfarktus és vizesedés

Üdvözlöm!

Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy édesapámnak most volt nem rég egy szívinfarktusa, katéterezésen túl esett és azóta szedi rendszeresen a gyógyszereket és jár kezelésekre, és vénásan is kap inyekciót és naponta két viszhajtót is bevesz! reggel és este, ezért sem értem miért lehet az, hogy ennek ellenére is folyamatosan bevizesedik és fullad! Senki semmit nem mond erről neki, csak azt, hogy a tüdeje és szíve is termeli a vizet!

Hogyan lehetne neki még ezen kivül segíteni, ha a napi két gyógyszer és inyekció sem segít neki? Kérem segítségét, hogy mitől is lehet ez?

Előre is köszönöm!

WEBBeteg szakértő válasza szívinfarktus témában

Kedves kérdező! A szívinfarktus során valamelyik koszorúér elzáródik, emiatt a szívizomzat nem kap elég vért, illetve oxigént és tápanyagot. Emiatt a szívizomsejtek egy része elpusztul, az érintett terület nem vesz részt a pumpálásban, hegesedik, jelentősen csökkentve a szív teljesítőképességét - a szív gyengébb lesz, kevesebb vért pumpál a szervek felé, de emiatt kevesebbet is tud befogadni, tehát a tüdőből érkező vér pangani fog, ami vizesedéshez vezet. Ha az infarktus nagy kiterjedésű volt, nagyobb valószínűséggel jelentkeznek ezek a tünetek. Az infarktus során nem minden "éhező" sejt pusztul el azonnal, jópár szívizomsejt csak takarékos üzemmódra kapcsol, és később újra megfelelően kezd működni. Vagyis néhány héttel az infarktus után még várható javulás, különösen akkor, ha időben sikerült megnyitni az elzáródott eret (pl. katéterezés útján). Ha a pumpafunkció jelentősen és tartósan károsodik, akkor viszont elképzelhető, hogy a szívelégtelenség tünetei miatt időről időre kórházi kezelésre, vénás gyógyszerekre lesz szükség az otthonra adott gyógyszerek mellett (ezek megfelelő beállítása is csökkentheti a kórházba kerülések számát). A szívelégtelenség kezelésében vannak új kezelési lehetőségek is (infúziós terápia, bizonyos esetekben speciális pacemaker beültetése), melyek alkalmazásakor, bár nem minden esetben, de  javulás várható.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Bene Orsolya
Megválaszolva: 2009. július 14.

Kérdések és válaszok: Szívinfarktus

Mehetünk-e
Füredi szivkorhazba fogadna orvos, de beutalót kell vinni. 1977-óta veszprémi lakos, de más megye másik körzeti orvosánal van a karton. Ott csak szeptember 28...
Éjszakázás infarktus után
A párom Kb. egy hónapja esett át egy szívinfarktuson. Szerencsére a gyors beavatkozásnak, már jól van. Egy hálót ültettek be, amit a karján keresztül tettek...
Aspirin Protect
Mindig van a zsebemben 3 db 100 mg-os Aspirin Protect. Infarktusos tünetek esetében bevehetem a 3 db-ot, és viz nélkül is használ?
Szívinfarktus gyanú?
Tisztelt dr Molnár Dóra! Nyugalmi állapotban hirtelen tűrhetetlen mellkasi szorító fájdalmam lett a szegycsont tájékán és nehezen kaptam levegőt. Fejem nem...
Szexuális élet szívinfarktus után
A partneremnek (56 éves férfi) két éve infarktusa volt. Újabb problémák miatt stentet is beültettek kb. 1 hónapja. Élhetünk-e aktív szexuális életet, ha igen...
Szivinfartus tünetei, lehet, hogy...
Jó estét.Éjfélkor keltem fel, mert halál félelmem van. Elsőnek 3héttel ezelőtt volt egy ilyen, hogy nagyon nagy fájdalom este 10kor, hasfájás, hátfájás...