Egészség

Jó napot kívánok. Egy kis segítséget szeretnék kérni, elmúlt 1 hónapban furcsa tünetet észleltem magamon, nem tudom meg fogalmazni érthetően, de megpróbálom. Keddi napon tetőn dolgozva meg pihentem, kicsit leültem felállva hirtelen szédülés kopt el mellkas csiklandozó érzessél, furcsa, mintha majdnem eszmélet vesztés szélén járnák, ez körülbelül 5 percig tartót el is múlt, szerencsére azóta nem tapasztaltam., De egy furcsa tünet együttes azóta, van, hogy a napi tevékenységemben is hátráltat, megpróbálom leírni olyan érzés ha hajolok vagy álok néha elkap munka közben, egy levegő lenyelés késztetetés, mellkas frusztráció nem fájó, de zavaró, kisebb hasi fájdalom kezemet a málhásam környékére kell emelnem. Körülbelül 4-5 alkalommal már előfordul vérnyomásom ingadozó van, hogy 100: 60 84 vagy 140: 80 90v ez akté érték között mozog, de inkább az első tartomány felé húz . Elmente egy EKG vizsgálatra ezt csatolnám is, hogy segítséget kérjek a kielemzésre, 1 hete próbálok bejutni a házi orvoshoz, de annyi beteg van sajnos hogy nem tudok. Epikrizis:Si8nus r. Bal, dev. V 1-2 rSr kompl. Előre is köszönettel.

Dr. Molnár Dóra válasza ritmuszavar témában

Kedves Kérdező! A fenti EKG nem ad magyarázatot a panaszaira. 24 órás EKG monitorozással tünet alatti EKG készülhetne, ez segíthetne eldönteni van -e ritmuszavar ilyenkor. Természetesen részletes kardiológiai vizsgálat indokolt. Jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. március 12.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Arytmia Szédülés
Jó napot kedves Dr. Molnár Dóra 30 éves férfi vagyok 193cm magas 79kg az lenne a problémám, hogy párszor a vérnyomásmérőm ki szokott mutatni arytmiát és ez...
Ritmuszavar, reflux
Kedves Doktornő! Több, mint fél éve diagnosztizáltak ritmuszavarral, kamrai és pitvari extrákkal (24 órás holter alapján napi ütések 8%-a megy félre), concor...
Ritmuszavar
Tisztelt Doktornő! 2020-ban jelentkezett nálam egy furcsa dobbanás-kihagyás érzet. Elmentem orvoshoz, aki csinált szívultrahangot, terheléses EKG-t. A...
Szívritmus zavar a semmiből?
Tisztelt Doktornő! Tegnap hajnalban megittam egy pohár vizet, majd vissza feküdtem az ágyba és szívritmus zavarom lett, ami nem akart elmúlni. Megmértem a...
Terhességi szívritmus zavar
Kedves Dr. Molnár Dóra! 15 hetes kismama vagyok, szívritmus zavarral. Az EKG illetve a szívuh szerint minden rendben, ráírták a papíromra, hogy szülhetek...
Ritmuszavar
Tisztelt Doktornő! Én 43 éves vagyok, 2015 óta szívritmus zavarom van. Eleinte csak 2-3 havonta, de tavaly óta kéthetente. Többször vizsgáltak, Szegeden és...