Szívizomgyulladás, szívkatéterezés

November végén heveny szívizomgyulladásom volt. Sürgősséggel szívkatéterezést végeztek rajtam, hogy kizárják a vérrög elzáródást. Azóta a leleteim jók lettek, most voltam kontrollon. Az ultrahang alapján ép viszonyok lettek meghatározva. Ugyanakkor a bal mellkas részén fekvő helyzetben szúró, feszülő fájdalmat érzek, ami nehezíti a levegővételt mert feszül, mintha a bőr alatt lenne valami vagy sebtapasz húzná. Mozgás után fekvő helyzetben jelentkezik leginkább. A kardiologus orvosom szerint fájdogálni fog még egy ideig csak nem mondta miért. Már napi mozgást végezhetnék, de így nehéz. Kisebb mértékű szívizom elhalás is történt állítólag. Aktívan sportoltam versenyszerűen. Mi okozhatja a problémát es hogy lehetne javítani rajta. Válaszát köszönöm.

Dr. Molnár Dóra válasza szívizomgyulladás témában

Kedves Kérdező! A gyulladás következtében sérülhetett valamennyi szívizomsejt, de mivel jó lett az utolsó szív ultrahang vizsgálat, ezért szerencsére súlyos károsodás nincs, nyugodjon meg. A fájdalmat valószínűleg a szívburok gyulladása, dörzsölődése okozza, ez panasz valóban lassabban szűnik meg. Intenzív sport ebben a stádiumban még nem javasolt. Az Ön által szedett gyulladáscsökkentő segíteni fog, napról napra kevésbé fog fájni. Én javasolnék még egy szív UH ellenőrzést 2-3 hónap múlva panaszmentesség mellett is. Jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2019. december 19.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Vérnyomáscsökkentő szedés aortaműtét...
Tisztelt Doktor nő! Tanácsot szeretnék kérni. 2023ban volt egy aorta műtétem . A diagnózis megrepedt az aorta. Azóta szedek Egiramlon napi...
Milyen betegség állhat a háttérben,...
Tisztelt Doktornő! Olvastam egy cikket a webbeteg oldalon, melyet Ön aktualizált az érgyulladásról. (Ezen a cikken is mélyen...
Szívritmus, gyors szívverés
Sokszor éreztem heves szívverés, volt, hogy arra ébredtem éjjel 135 a pulzusom. Vettem egy okos órát most is a kanapén fekve gyorsan vagy...
Kétoldali tüdőgyulladás
Üdvözletem! Kétoldali tüdőgyulladásom van jelenleg is amit 3 napos kórházi kezelés után itthon kezelek gyógyszeresen. A kórházban azt...
Nyaki ultrahang lelet véleményezése
Tisztelt Doktornő Kérem véleményzze az ultrahang leletemet. Kell félnem egy stroktól? Nyaki erek UH vizsgálata Mindkét oldali ACC és ACI...
EKG lelet értelmezése
Tisztelt Doktornő! Várandósság miatt készült EKG leletem értelmezéséhez kérnék segítséget! A lelet a terhességem 12. hetében készült:...