Mi az igazság a

Tisztelt Dr. Molnár Dóra! Szoktam mondani koromnál fogva már mindent megéltem és annak az ellenkezőjét is. A tegnapi napon "belebotlottam" az alábbi cikkbe. Csatolom a linket is és kérem mondjon véleményt a leírtakról állításokról. Megjegyzem egyre erősödik bennem a "kísérleti nyúl érzése". Válaszát előre is köszönöm azt hiszem nem csak a saját nevemben. Tisztelettel! "A koleszterin hipotézis halva született ötlet volt. Magyarországon kevéssé ismert, hogy külföldön milyen éles kritikákkal illetik ezt a veszélyes blöfföt, amelybe belehalnak az emberek, de amelyből százmilliárdokat kaszál a gyógyszeripar. Ma az az orvos, aki koleszterinszint csökkentőt ír fel betegeinek, holnap szorongva fog azzal szembesülni, hány ember életét rövidítette meg tájékozatlanságával."

Dr. Molnár Dóra válasza hatás? témában

Kedves Kérdező, minden gyógyszernek van hatása és mellékhatása. A megfelelően kivitelezett, ellenőrzött vizsgálatok igazolják a hatást, kiderül, mennyi a mellékhatás. A nemzetközi gyógyszer felügyeleti szervek és nemzeti hatóságok ezek alapján az adatok alapján engedélyezik a szer forgalomba hozatalát, a tudományos társaságok pedig terápiás algoritmusokat javasolnak. Kezdetben általában nagy szerepet kap a sajtóban egy új gyógymód, sokat várnak tőle az emberek., De természetesen minden hírt kritikával kell kezelni. A későbbiekben azonban egy hatékony gyógyszer esetén már nem arról szólnak a hírek, hogy hány ember élt tovább, vagy hány ember NEM kapott infarktust, inkább a negatív tulajdonságok kerülnek előtérbe. Manapság, szerencsére, sok olyan biztonságos gyógyszer van forgalomban, köztük koleszterin csökkentő terápiák is, amelyek igazoltan csökkentették a szívinfarktus bekövetkezésének kockázatát. (Figyelem! Ez nem azt jelenti, hogy senki nem kap infarktust, csak azt, hogy kevesebben, és magasabb életkorban.) Bár az átlagéletkor, és a születéskor várható élettartam is folyamatosan nő, az örök élet titkát sajnos még nem találták fel. Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. január 14.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

LDL értéke, érelmeszesedés
Tisztelt Doktornő! Szüleim 80 éves koruk körül, súlyos érelmeszesedéses betegségben haltak meg. Édesapám szívkoszorú, édesanyám...
Hypertrophia
Tisztelt Doktornő! 40éves férfi vagyok, kb 20 évig intenzív konditermi edzéseket végeztem (heti 5x2óra), de az utóbbi 2 évben nem...
Rendszertelen heves, aritmikus...
Már másfél hete tart egy szűnni nem akaró, heves/ritmustalan szívdobogás jelentkezése, mellyel a kórházba is vitt a mentő, de mire...
Mi okozhatja a hektikus pulzus...
Tisztelt Doktornő! Ezúton kérném szíveskedjen segítséget nyújtani. Előzmény: Pajzsmirigy alulműködés, Cukorbetegség, COPD,...
Lehet kardiologiai probléma?
Tisztelt Doktornő! Többször voltam kardiologiai kivizsgáláson sziv uh, ekg, terhelese ekg, labor, ezek eredménye mind negativ lett. 2...
Panaszok, szív, zsibbadás stb
Jó napot kívánok! 2 hete nagy szivdobbanás érzésem van, ami egy nap többször is megtörténik. Nem szapora a szivveresem. Par napja nagyon...