Hogy lehet egy alkoholista egészségi állapotát feljavítani rövid időn belül?

Élettársam alkoholista, állapota egyre súlyosbodik. Kb. fél éve voltam együtt vele, amikor rájöttem, hogy komoly gondjai vannak, addig jól leplezte, gondolom volt már benne tapasztalata. Úgy alakult, hogy vele maradtam és szeretném segíteni. Tünetei: étvágytalanság, depresszió, szorongás, kézremegés, hajhullás, hangulatváltozások, hasmenés, alvászavar. Terápián nem fog részt venni, erőszakkal és támogatással sem hajlandó lemondani az ivásról. Igyekszem lefoglalni programokkal, de a legnagyobb probléma az étrenddel van. Napi 1x eszik, este (maximum) . Nem lehet rávenni, hogy egyen, alultáplált. A segítséget igazából ebben a témában kérném: mely vitaminok és ételek azok, amivel ideiglenesen rendbe lehetne hozni a szervezetét. Fel kellene hizlalni kicsit és kellene valamilyen "energiabomba" (vagy csoda) . Tudom, hogy hosszú távon csak a leszokás mentheti meg, de most életbe vágó lenne legalább valamennyire "felhozni". Előre is szeretném megköszöni a segítségét, én már mindent megtettem amit lehet, ha nem, akkor meg idejei, hogy rájöjjek.

Dr. Veress Dóra válasza alkoholizmus témában

Kedves Kérdező,

Nincs könnyű helyzetben! Ebben az állapotban a legfontosabb a vitaminpótlás, különösen a B-vitaminé. Lehet komplex vitaminkészítményeket is venni, de nagyon jó az is, ha csak B (1, 6, 12) -vitaminokat tartalmazó készítményt vesznek. Ez nagyon jól regenerálja az idegeket, ezzel csökkenti a remegést, és a szorongást is oldja. Alkoholistáknál problémás a B12-vitamin és a folsav bevitel is, ezért gyakran küzdenek vérszegénységgel.

Ha párjának hasmenése van, akkor ásványi anyagokból is hiánya van, ezek bevitelére is nagyobb figyelmet kell fordítani. A fehérje bevitellel óvatosan kell bánni, mert a máj már nem tudja olyan könnyen feldolgozni ezeket a tápanyagokat, és a beteg zavarttá válhat. A "hízlalást" inkább szénhidrátokkal kellene elérni, ezek könnyen felszívódnak és kevésbé terhelik meg a szervezetet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2011. április 07., 14:04 ;Megválaszolva: 2011. április 07., 21:56
Kérdések és válaszok: Szenvedélybetegségek
Alkohol problémák
Tisztelt Orvos! Egy évek óta küzdő problémáról szeretnék tanácsot kérni. Az anyukám évek óta alkohol problémával áll szemben. Az évek...
Hogyan segíthetnék. hogy leszokjon az...
Az édesanyám 39 éves, kb. 163 cm és 80 kg. Már több éve édesapámmal isznak alkoholt (sör, bor, pálinka) , de mértekell.Ez az utóbbi 3-4 évre már...
Segíség az alkohol leszokásáról...
30 éve redszeresen iszom főleg tömény italokot megelégeltrm ezt az életmódot szeretném abbahagyni, ha lehet gyogyszerek segítségével. Előre is...
alkoholizmus
T.Doktor Úr/Nő, aggódom a páromért, 62 éves férfi, 178 cm és 102 kg. Naponta 2 liter bort iszik, de nem egyszerre, hanem egész nap elkortyolgatja. A...
agresziv alkoholista
a fiam 33 éves alkoholista.Napi 3-5dl pálinkát iszik minden nap.Van amikor többet.Időnként nagyon agresszív, és düh kitörései vannak. Tör zúz.nem...