személyiség változás

Tisztelt Doktor Úr/ Nő! Az unokaöcsém (18) 1-2 éve változáson ment keresztül, nyitott, barátságos, normális(nem ivott nem cigizett) , szófogadó gyerek volt, de amikor elkerült középiskolába rosszabb társaságba keveredett, és mivel befolyásolható volt, hamar ki is használták.Elkezdett marihuánás cigarettát szívni, vagy herbát, (nem kizárt, hogy másfajta drogokat is fogyasztott már..) rászokott a cigarettára, az alkoholra, hetente több ezer forintot elköltött átverve a szüleit. Később szépen lassan kimaradt az iskolából, volt hogy napokra eltűnt, majd részegen találtak rá a rendőrök, és mostanában rendszeres, hogy lop a szüleitől, minden aprópénzt italra költ, és ha lehet állandóan részeg. Agresszív, és nem bírnak már bánni vele a szülők. Alig beszél valakivel, csak magában nevet, igénytelené vállt, disznó módjára eszik, és a testvérei félnek tőle, ugyanis volt rá példa, hogy az ajtót beakarta törni, vagy kis híján felgyújtotta a konyhát.. Vitték már orvoshoz, volt, hogy egy hétig bent volt, de érdekes mód, mikor megfigyelik egész normálisan tartja magát, és a szülők nem kapnak így semmi normálist választ fiuk állapotáról. Agresszióra hajlamos, és nem szeret társaságban lenni, ha már összegyűlünk 5-6-an ő otthagyja a társaságot és külön vonul. A szülei már nem tudják kezelni, összeroppannak már lassan ők is, és én segíteni szeretnék nekik, ezért az lenne a kérdésem, hogy mitől lehet ez? vagy hogyan lehetne kezelni, valahogy javítani ezen az állapoton, hogy ne úgy viselkedjen mint egy alkoholista, drogos, aki állandóan nevet magában... van-e ilyen problémára valami gyógyszer vagy esetleg valami olyan intézet, ahol tudnának rajta segíteni? min kellene változtatni, hogy visszatérjen legalább valamennyire a régi magaviseletéhez? valami tanács? A válaszát előre is köszönöm!

Legfrissebb cikkek a témában

Nagy Rudolf válasza alkohol,drog témában

Kedves Kérdező!

Kamaszkorban az ember sok testi és lelki változáson megy keresztül. Ön hozzátartozóként azzal segíthet hogy megpróbál őszinte kapcsolatot fenntartani és változtatásra motiválni. A szülők szempontjából nagyon fontos a következetes viselkedés.

Biológiai és társadalmi értelemben is unokaöccse felnőtt ember akinek a magatartásáért a viselkedéséért a következményeket vállalnia kell. Más a felelősséget nem veheti át.

Kezelés tekintetében is saját döntése szükséges.

Segítséget minden felnőtteket ellátó intézményben kaphat. Érdemes elsősorban a lakóterülethez tartozó tanácsadó segítő szolgálathoz fordulni. pl. Budapesten, Kecskeméten és nagyobb városokban működő RÉV szenvedélybeteg segítő szolgálatok, ahol egyéni és csoportos foglalkozásokkal, tanácsadással is segíthetnek, illetve amennyiben intézményi ellátás a megoldás segítenek a választásban. Arra hogy konkrétan mit is lehetne tenni egy rövid levél alapján nem tudok konkrét választ adni, viszont tény ha a családot mint rendszert nézzük változást a másik ember viselkedésében csak a saját viselkedésünk megváltoztatásával válthatunk ki.

Remélem válaszommal sikerült kis támpontot adnom.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
 Nagy Rudolf
Nagy Rudolf Addiktológiai konzultáns
Kérdés: 2014. január 26., 16:07; Megválaszolva: 2014. január 28., 22:10
Kérdések és válaszok: Szenvedélybetegségek
Alkoholizmus
A szóban forgó alkoholista egy hete még megkért, hogy vigyem el kocsival a közértbe, mert már ivott sört és így nem vezethet. Néhány napja már nem...
Alkohol függőség, alkoholizmus? ...
Tisztelt Válaszadó! Bár a családunk mindig is szerette és űzte a sportot. Ez általában igaz is. Az idősebbik sógornőmnek 4 fiú gyermeke van....
Delirium tremens
Tisztelt Doktornő, Édesapám (64 év) állapotáról szeretnék írni és megtudni, hogy vajon lesz-e javulás az állapotában. Jelenleg delírium...
Alkoholfüggőség
Hová lehet menni alkohol elvonókúrára? Budapesti lakos a lányom, szeretne egy benntlakásos helyre elmenni. S.O.S
Bentlakásos intézet alkohol...
Kedves Bernadett! Édesanyám 62 éves, alkohol függőséggel küzd, már 8 éve. Kapott pszichátriai kezelést, gyógyszereket de sajnos nem volt tartós...