Halál mánia

Tiszteletem alábbi problémával fordulok önhöz. Van nekem egy különös és igen idegesítő tévképzetem ha lehet ezt annak nevezni, mióta az eszem tudom meg akarok halni már gyerek korom óta ez a a furcsa gondolat gyötör. Részletezem a probléma mivoltját mert tudni kell ez a dolog mélyebb, mintsem az, hogy megakarok halni., Mint alábbi soraimban is említettem szinte mióta eszem tudom ez a tévképzet gyötör és ennek következtében szinte semmire sem vittem az életben mert akármibe is fogtam jött ez a képzet miszerint míg én meg nem halok, és ott egyfajta szellemi felvilágosításon át nem esek addig szinte az egész életem értelmetlen. Gondolok itt ilyen példákra szeretteim elvesztése és annak megakadályozása vagy, ép a jelen idő illetve a múlt teljes felül írása. Tudom kissé röhejes mert számomra is az, de az az évek alatt szinte annyira belém ivódót, hogy már az élet apró örömeinek sem tudok örülni mert minden percem azon forog, hogy miként kénne meghalni és utána vissza jönni, mint egyfajta kegyelt. Ha bármilyen probléma elém áll csak legyintek egyet mondván holnap megölöm magam és utána vissza csinálok mindet vagy ép a másvilágon erőt gyűjtök stb.. Tudom szánalmas de ez az erő szinte megfolyt semmit sem tudok elvégezni mindétől megrémülök! És ezek után jön az a megnyugtató érzés majd talán a halálom után ha vissza jöttem jobb lesz minden. Rólam röviden nem álok semmilyen pszichés kezelésen nem szedek semmilyen gyógyszert nincsenek hallucinációk, igaz vannak idegi gondjaim nem tudok néha uralkodni a kitöréseimen. Illetve szinte azt lehet mondani évek óta van egy vissza térő álmom mi abban merül ki, hogy nem tudok vc-re menni mert adott emberek össze piszkolják, igaz én a vc csak nyugalmat érzek semmilyen szükség kénszer nincs rajtam. Ezekben a problémákban szeretném az ön segítségét kérni, hogy adott gondjaim milyen eredetű és miképp lehetne orvosolni.

Dr. Kalóczkai Andrea válasza halál témában

Kedves Kérdező! Bár sok mindent leirt a problémájáról, levélben nehéz okosat mondani. Pszichoterápiára lenne szüksége. Ez lehet analizis, hypnózis vagy pszichodráma is. Kezdjen el dolgozni a problémáján. Nem feltétlenül azért, hogy ne haljon meg, hanem, hogy többet tudjon meg erről a vágyáról. Értse meg miért, mitől került a gondolataiba? Arra számitson azonban, hogy ez hosszú és nehéz út. Addig is amig megtalálja a segitőket, rajzoljon. Az álmát, és képeket a vágyairól. Legjobb, ha zsirkrétával rajzol, vagy az ujjával fest. Nem az alakok a fontosak, inkább a szinek, formák. Úgy érzem a problémája hátterében kisgyerekkori szorongás áll, talán még koraibb korszakából, mint ahogy beszélni tudott. A nem-lét az egyetlen biztos, más bizonytalan és ijesztő. Nagyon érdekes lenne önmagában "utazni", erre lenne jó a pszichoterápia.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. február 10.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Mit lehetett volna tenni?
Tisztelt Doktor Úr! Nagymamám pár napja hunyt el. Kb. egy hónapja került kórházba. Elesett, eltört a csípő csontja. Megműtötték, sikerült is a beavatkozás. A...
Mi az oka?
Tisztelt Dr Nő, Dr Úr! Arra szeretnék választ kapni, hogy van - e valami kóros oka annak, hogy nincs bennem félelem a halállal kapcsolatban. 45 éves férfi...
Halálról?
Üdv! Kisfiam 6 éves, mostanában többszőr előfordult, hogy este elkezd sírni, vagy inkább zokogni, mert nem akar azon gondolkodni, hogy meghal. Valamiért...
Ripedon elvonási tünet ellen?
Ripedon 1mg szedek reggel 1 et este 1 et, ha csökkentem a gyógyszert fél szemmel utána elvonási tünet jelentkezik erős agyzsibbadás ilyenkor ha beveszek rá...
Paraszomnia? Nagyon megijedtem
Üdv! Lenne egy nagyon nagyon ijesztő élményem, amit nem teljesen tudok mire vélni, paraszomnia lehet talán, de pontosan nem tudom. Tegnap (2023.10.03) este...
Pszichés gondok?
Kedves Doktor Nő! Üdvözlöm, 2 gyermekes családapa vagyok! Boldog házasságban élek, azonban néhány hete, talán hónapja is van, hogy az életemet kicsit...