Gyermekem gyakran szédül, felcserél dolgokat, kettős látása van, fáj a feje, végtagjai fájdogálnaka

gyermekem most kezdte az első osztályt, sajnos sok nagyon rosszindulatú, durva, viselkedészavaros gyerekkel van egy közösségben, akikkel nem találja a hangot.ezen felbosszantja magát, már nem tudom, hogy hogyan segítsek neki, hogy ezeket könnyedebben viselje. osztályfőnökkel, érintett szülővel beszéltem a mindig gúnyolódó, bántó, irigykedő osztálytárs miatt, aki minden napját megkeserítette. nagy változás nincs. a kislányom jó képességű, barátkozó, intelligens gyerek, szeret mozogni, különféle foglalkozásokra járni., de a gyerekemmel egy ideje előfordul elmondása szerint, hogy egyszercsak összecserélődnek előtte a lányok, a táblát az ablaknál látja, a színes körök felcserélődnek a munkafüzetben, időnként szédül, forog körülötte minden. és egyszer önkéntelenül, váratlanul vakkantott is. a faliórát fekete pöttynek látta, mikor nagyon fájta hasa. mire mentem érte, már nem fájt semmi. sajnos otthon is komoly családi gondok vannak, és szintén csak sajnos egyedül rám számíthat igazán, nagyon sokat vagyunk együtt, a többi családtaggal is tartjuk persze a kapcsolatot, és igyekszem a jó kapcsolatot tartani.lelki, neurológiai vagy szemészeti gond ez?, hogyan segíthetek?

Dr. Kerekes Éva válasza látászavar témában

Tisztelt Érdeklődő! A panaszok eléggé szerteágazóak, így reményem szerint csak lelki eredetűek, de mindenképpen javasolt gyermekneurológiai vizsgálat, hogy kizárják az agyi eredetet. Szemészeti ok nem valószínű, de ha nagyon sokára kapnának neurológushoz időpontot, a szemészetre pedig hamarabb, akkor érdemes elvinni, mert egy rendes szemfenéki kép sok mindenre utalhat, és annak alapján esetleg lehetne sürgős neurológiai kivizsgálást kérni. Addig csak támogatni tudja a gyermekét. Ha szervi okok kizárásra kerülnek, és a gyermek is egyetért vele, akkor érdemes talán más iskolát választani.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. január 12.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Látászavar
Tisztelt Doktorúr! Több, mint 10 éve vagyok rövidlátó, asztigmiával. Szörnyű látászavarom van, már több, mint fél éve. Az egyébként tiszta kép felett...
Látás változás
Tisztelt Doktor Úr! Két napja vettem észre, hogy ha pl a nAp által erősen megvilágított fehér ajtót nézem a lakásban, akkor, mintha csillogna a felület....
Fejfájás, homályos látás
Tisztelt Doktor Úr! Ma délután pihenés közben, mikor feküdtem, homályos foltot kezdtem el látni főleg a bal szememmel, kicsit a jobbal is. Ha becsuktam a...
Látásromlás oka tisztázható így?
Tisztelt Doktorúr! 22 éves fiú vagyok. Elég jól észrevehető látásromlás miatt tervezek menni a szemészetre, és bevallom őszintén bennem van az is, hogy nehogy...
Szememben ...
Tegnap délután kezdődött a címben írt úszkálás, ami vékony fekete szálaknak látszanak (romos pókháló) és néhány fekete pötty. Ezek az üvegtestben lehetnek,...
Látászavar. Szedüles
Jó napot. Nekem már 2 éve van ez. szedüles, látászavar (homályos látás uszkalo foltok. Többszor voltam szemészetnel ahol azt mondták szemen kívüli latoterben...