Látászavar

Tisztelt Doktorúr! Több, mint 10 éve vagyok rövidlátó, asztigmiával. Szörnyű látászavarom van, már több, mint fél éve. Az egyébként tiszta kép felett rendszerint látok egy második halványabbat is, szemüveggel is. A legtöbb tárgynál ez csak amolyan körvonal szerű, de, ami vékony vízszintes, mint pl. egy vonal, egy vezeték vagy egy levél, az teljesen ketté tud válni. Ha pedig felfelé nézek valamelyik irányba, el is mosódik az egész. Egy fényforrás kb. a háromszorosára nyúlik el. Jól megvilágított helynél a sok lámpa miatt, szinte nem tudok felfelé nézni, annyira elmosódott lesz a kép. Sokszor látok különböző alakokat a fényforrások körül - főként kör, néha masni szerű szabálytalan valamit-, amikben tisztán látom az úszkáló homályaimat. Ezek pislogásra változnak és eltűnnek., Ami a legérdekesebb számomra, hogyha konkrétan olyan helyen vagyok, ahová besüt a nap, nincsenek körvonalak. Pedig egyébként majdnem mindig úgy látok. Elmosódás van, nem csak fényforrásoknál, hanem világos tárgyaknál is. A bal szemem határozottan rosszabbnak érzem. Az asztigmiám ezen a szememen a rosszabb, a rövidlátásom pedig a jobb szememen a rosszabb. A két szemem között 2D az eltérés. A homlokomnál néha szokott fájni a fejem - a bal oldalon ez is. Természetesen sokszor voltam idén szemészeti vizsgálaton, de eddig nem hoztak eredményt. A lencséimnek elméletileg jóknak kéne, hogy legyenek, mert többször is ugyanúgy olvastam. Pupillatágításnál nem találtak semmit. Polateszttel is próbálkoztak, de nem volt jó. Az eddigi egyetlen tipp a szárazszem volt, de arra még nem tudtak nekem tesztet csinálni, igaz, ennek ellenére jóideig már használtam szemcseppeket - acuaiss és systane balance -, de nem használtak. Más panaszom nincsen, nem piros a szemem, nem viszket, nem könnyezik, ritkán szokott csak olyan érzésem lenni, mintha belement volna valami. Vérvételt is csináltattam, de vérszegénységen kívül nem mutatott mást., Ami még esetleg számíthat, hogy kisgyerekkorom óta sokmindenre allergiás vagyok. A kérdésem, hogy ezek a látászavarok a szárazszem tünetei vagy esetleg valami másé? Köszönöm válaszát!

Dr. Cserháti Zoltán válasza látászavar témában

Kedves Hölgyem! Az Ön által küldött rajzok első körben az astigmiával összefüggő problémának tűnnek, azonban érdekes, hogy "csupán" fél éve van problémája. Korábban nem tapasztalt ilyen fény jelenségeket? (A rövidlátók, astigmiások tapasztalnak az Ön által írt "félkövéres" árnyékoknak.) Írta, hogy bal szemnél rosszabbnak érzi, tudnia kell, hogy száraz szemre nem jellemző, hogy csupán egyik szemnél jelentkeznek a panaszok. Ennek ellenére bennem is felmerült még a száraz sem betegség, erre vannak külön vizsgálómódszerek (Break-up-time, Schirmer teszt, Meibom-mirigyek vizsgálata, festési módszerek, stb.). Abban az esetben, ha fejfájás is van, mindenképpen javasolnék egy neurológiai vizsgálatot, mert habár nem gondolnám, hogy valamelyik agyideggel van probléma, de jobb kizárni. (A panaszokat többször elolvasva sem összegezném úgy, hogy kettőslátása van.) Remélem segítettem.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. október 02.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Látás változás
Tisztelt Doktor Úr! Két napja vettem észre, hogy ha pl a nAp által erősen megvilágított fehér ajtót nézem a lakásban, akkor, mintha csillogna a felület....
Fejfájás, homályos látás
Tisztelt Doktor Úr! Ma délután pihenés közben, mikor feküdtem, homályos foltot kezdtem el látni főleg a bal szememmel, kicsit a jobbal is. Ha becsuktam a...
Látásromlás oka tisztázható így?
Tisztelt Doktorúr! 22 éves fiú vagyok. Elég jól észrevehető látásromlás miatt tervezek menni a szemészetre, és bevallom őszintén bennem van az is, hogy nehogy...
Szememben ...
Tegnap délután kezdődött a címben írt úszkálás, ami vékony fekete szálaknak látszanak (romos pókháló) és néhány fekete pötty. Ezek az üvegtestben lehetnek,...
Látászavar. Szedüles
Jó napot. Nekem már 2 éve van ez. szedüles, látászavar (homályos látás uszkalo foltok. Többszor voltam szemészetnel ahol azt mondták szemen kívüli latoterben...
Látászavar
Kb másfél órája a jobb, retina-műtött (2014: PPV, epiret.membráneltávolítással, majd 2015-ben szürkeh.) szemem előtt femete festék-elmosódáshoz hasonló...