EEG értékelés

Kedves Doktornő! Családunkban egy sajnálatos dolog történt, egy EEG értékelést szeretnék kérni Öntől. Anyósom május 31-én kórházba került, teljes tudatzavarral. Ő 55 éves. Össze-vissza kiabált, bogarakat, hangyákat látott. Előtte két nappal görcsös rohama is volt, mely 3-4 percig tartott. Remegett, folyt a nyála. Mentő vitte aznap kórházba, de akkor még voltak tiszta pillanatai, és saját felelősségre távozott. Sajnos anyósom több, mint 10 éve aktívan alkoholt fogyasztott, a napi, mennyisége fél üveg vodka és 2 doboz sör volt minimum. A pszichiátriára szállították alkoholelvonó kezelésre. Másnapra magas láza lett, tüdőgyulladással kezelték. A következő napon még rosszabbul lett, kómába esett, lélegeztetéssel a kórház intenzív osztályára szállították, ott gerincvizet vettek tőle, melyet kitenyésztettek, és az eredmény igazolta, hogy anyósomnak agyvelő gyulladása van. Herpes simplex, enkefalitisz. 3 hétig kómában volt, aztán felébredt, infektológián kezelték, tegnap pedig rehabilitációs osztályra került. MR vizsgálatot végeztek, azt mondták, hogy az agya több helyen is károsult nagy mértékben. Anyósom jobb fele teljesen lebénult, bal felét is csak minimálisan mozgatja, a mi tapasztalataink szerint nem ismer fel senkit, beszélni nem képes, nyelni alig tud (gyomorszondán keresztül táplálják). Semmi visszaigazolást nem kapunk tőle, amelyből arra lehetne követeztetni, hogy érti, mit mondunk, mit kérünk tőle. Készítettek egy EEG vizsgálatot, melynek eredményét megkaptuk, de sajnos értelmezni nem tudjuk. Az orvosok annyit mondtak, hogy a teljes bal agyfélteke sérült, és ők is úgy látják, hogy nem érti, mit kérnek tőle, nem igazán reagál semmire. Tulajdonképpen csoda kellene ahhoz, hogy nagy változást elérjenek nála. Szeretnénk tudni, hogy Ön mit gondol, mennyire maradandó ez az állapot nála? Nyilván reálisan nézzük a dolgot, és sajnos úgy tűnik, hogy tényleg nem várható nagymértékű javulás. És amennyiben így marad, gondoskodnunk kell a jövőbeni elhelyezéséről, hisz jelenleg teljes ellátást igényel, és lehet, hogy ez sajnos így is marad. Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszát! Eredmény: Eredm. diagn.: G4090 Epilepsia, k.m.n. Somnolens beteg. A háttértevékenységet 4 Hz-es theta dominantia adja, a bal félteke felett frontotemporalisan 2-2, 5 Hz-es közti, delta hullámokkal. Izomeredetű műtermékek. Diffuz lassulás a felvétel alatt bal o-i túlsúllyal végig követhető. Bal o-on temporalisan ismétlődő tüske potenciál. Periodikus komplexek nem láthatók. Hyperventláltatni nem tudtuk, fotoconvulsiv válasz nincs. Vélemény: Diffúzan meglassult háttéraktivitás bal o-i túlsúllyal. Bal temporalisan mérs. izgalmi jelek. Típusos periodikus komplexek nem mutatkoznak.

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza alkoholos epilepszia témában

Kedves Kérdező! Az anyósa állapota egyértelműen az alkoholizmus betegséggel függ össze. A súlyos állapota, alkohol okozta epilepszia, majd alkoholos delirium, (hallucunációk) bevezető tünetei után, hetekig tartó comás állapotot követően nagy valószínűséggel maradandó károsodással fog gyógyulni. Az MRI vizsgálat kimutatta a többgócos, feltehetően nagyobb részben a bal agyfélteke károsodását, mely a jobb oldali bénulást, beszédzavart okozza, de az agytörzs is érintett lehet a nyelészavar miatt. Az EEG lelet igazolja, hogy az agyi elektromos tevékenység, a már ismer károsodás következtében meglassult, és indirekt epilepsziás izgalmi tünetek is láthatók. Remélhetőleg a további epilepsziás rohamok megelőzése céljából epilepszia ellenes gyógyszereket is kap. A történtek után sajnos fel kell készülniük arra, hogy a beteg rehabilitációja lassú lesz, az önellátó képesség visszanyerésének kicsi a valószínűsége. Mindenesetre ne mondjanak le róla, és lehetőség szerint olyan intézményben javasolt az elhelyezése, ahol nem csak ápolás, hanem további rehabilitáció is folyik. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. július 12.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Betaferon inj.
A tisztelt Főorvosnő véleményét szeretném kérni: 28 éve kétnaponta Betaferon injekciót kapok, ill. adok be magamnak. 1995.jan-ban állapították meg SM...
Ciszta az arcidegnél okozhat evés...
Jó napot! Az MRI vizsgálatból kiderült, hogy van egy 2cm-s cisztám az arcideg mentén (processus styloideus közelében) és mégegy ciszta a fültőmirigyemnél. Ez...
MRI discopathia szükséges -e...
Tisztelt Doktorno! Az alabbi MRI lelet alapjan idegsebesz bevonasa szukseges-e 3 hetes fizioterapia melle? Milyen prognozis varhato? Erzeskiesesem jelenleg...
BEMER terápia
Kedves Doktornő! Sajnos 2010-ben diagnosztizálták szklerózis multiplex betegségemet. Kisebb sub többször előfordult, voltak kellemetlen nehéz és rossz...
Protrusio disc vs bénulás
T. Válaszadó! Szeretném kérdezni, hogy a gerinc MRI alapján fennáll e az AVT bénulás veszélye, elvi esélye? Idegsebészi konzillium javasolt e? A lelet az...
4 hetes fejfájás de csak fej hátsó...
Tisztelt Dr. Vigh Éva! Segítséget szeretnék kérni az alábbi panaszra: 4 hete fáj a fejem. A fej hátsó részén a ball fül és a jobb fül magasságában fél körben...