Koponyaműtét utáni fejfájás

Tisztelt Doktornő/Doktorúr! Július 21.én volt egy autóbalesetem. Tulajdonképp jól megúztam, hátizom sérülés kulccsont törés, 3 bordatörés, agyrázkódás, és koponyasérüléssel, mely során vérzés keletkezett a koponyámban. Egyébként horzsolások és zúzódásokkal, de minden rendben volt. Majd két hónapig élvezhettem szerető egészségügy ápolását. A balesetet követően eszméletemet elvesztettem, de egy-két napon belül már magamnál voltam. Nem emlékeztem a történtekre sem. A kulccsontomat összecsavarozták, bordáimmal nem kezdtek semmit, gondolom nem volt szükséges. A koponyámon belül szivárgott a vér, amely nyomást gyakorolt az agymra, de mivel nem volt súlyos a kezelését halogatták. Mivel a panaszaim súlyosbodtak egy hónap után gondolták úgy, hogy kezdeni kéne vele valamit, de bárcsak hozzá se nyúltak volna. A koponyámban lévő felesleges vér által okozott nyomást úgy kívánták szüntetni, hogy 17 cm-en vágást csináltak a koponyámon, amely a halántékomtól indul a tarkóm felé. Namármost, hogy ott mit csináltak foggalmam sincsen, de emlékeimet elvesztettem, amelyeket a mai napig nem tudtam elővarázsolni. A műtét óta rettenetesen fáj a fejem, hol jobban, hol kevésbé, de már a tűréshatáromat feszegeti, egyszerűen megőrülök. A fájdalomtól aludni se tudok rendesen. Kaptam fájdalomcsillapítókat, de nem igazán segít egy-egy tabletta, 2-3 már igen, de úgy vélem hosszú távon semmiképp sem lesz egészséges, és így se jó döntés, hogy cukorkaként majszolom. Kontrolvizsgálaton mindent rendben találtak, az emlékeimre nem mondtak semmit, illetve nem látják szükségét további kezelésnek, a fejfájásra pedig idézem "majd elmúlik" volt a válasz. Tudnivaló még, hogy a műtét és a baleset között szívproblémák, keringési zavarok is felmerültek, ebből kifolyólag vérnyomáscsökkentő gyógyszert is kaptam, de kivizsgáláson nem vettem részt. Érthetetlen. Kérdésem, kit tudnék keresni, tenni ezzel kapcsolatban? Leginkább a fájdalmamat szeretném megszüntetni. Válaszát nagyon szépen köszönöm.

Dr. Kerekes Éva válasza koponya műtét utáni panaszok témában

Tisztelt Érdeklődő! Én is a "szerető egészségügy" egyik szerény képviselője vagyok, azoknak a kollégája, akik megmentették az életét. De csodán nem tudunk tenni. A levélének a hangneme számomra sértő azokkal szemben, akik küzdöttek a felépüléséért. Próbálok tekintettel lenni az agysérüléséből adódó személyiségtorzulásra, de úgy gondolom, jogomban áll megvédeni azokat, akiknek az életét és egészségét köszönheti. Ilyen hangnemmel, hozzállással hiába keres segítséget. Ne felejtse el, hogy nem az orvosai okozták a balesetét, hogy Ön szorul a segítségükre, és hogy nagyon sok hálával és köszönettel tartozik nekik. Talán ha ezt megérti, akkor elindul a felépülés útján.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. szeptember 22.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Vegetatív diszfunkcio? Kisrost...
Tisztelt doktornő! 41 éves 2 gyermekes anyuka vagyok. Egyik napról a másikra jöttek elő hideg meleg biszergeses panaszaim. Melyekhez...
Lehet-e SM?
Tisztelt Doktornő! 15 éves korom óta asztma és állandó fáradtság (semmi egyéb). 2020 óta viszont szerteágazó tünetek. Ami jön az kb marad...
Diffúziós eltérés értelmezése agyi MRI...
Tisztelt Doktornő! Azért keresem Önt, mert szeretném kikérni a véleményét egy nemrég készült agyi MRI és MRA vizsgálatomról. A felvételek...
Epilepszia?
Az elmúlt egy évben három alkalommal volt rövid ideig tartó, eszméletvesztéssel járó rosszullétem. Az Mri lelet alapján valóban...
MR vizsgálat
Mi az eredményem? Mi lehet a bajom? Es ezt lehet gyogyszeres kezelesel gyogyitani?
Mr lelet értelmezése
Koponya MR vizsgálat, axiális T2, DW, SWAN, 3D T2, sagittalis T1, 3D FLAIR mérés, rekonstrukciós képek készültek. A IV. agykamra átlagos...