• Rosszul léptem megreccsent és bedagadt a bokám

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktornő/Úr! Körülbelül másfél hete leléptem egy padkáról és pont egy olyan részbe ahol fel volt törve a beton, belebicsaklott a bokám, nagyot reccsent majd bedagadt, nagyjából 2 napig csak bicegve tudtam járni, kicsit dagadt maradt. Ráállni rá tudtam, de a lépcsőzés lefele menet még 1-2 napig kellemetlen, fájó volt. Aztán végül ez is elmúlt, már nem bicegek, rendesen tudok járni, viszont néhány mozdulatnál még mindig érzek fájdalmat a bokacsontom alatti részen. A kérdésem az lenne, hogy van-e ennek bármi jelentősége, hogy bizonyos esetekben még mindig fáj, lehet-e ebből tartós probléma? Az eset után a dagadáson kívül más külső nyoma nem volt, nem kékült be vagy semmi ilyesmi ezért nem is nézettem meg, ami egyedül ijesztő volt az a hang mert tényleg nagyon nagyot reccsent, a párom azt hitte, hogy üres műanyag flakonra léptem, annak van olyan hangja, de az a bokám volt. Segítségét előre is köszönöm!

        WEBBeteg szakértő válasza a bokasérülés témában

        Kedves Kérdező! Repedés, szalagsérülés is előfordulhatott, feltétlenül keressen fel traumatológiai szakrendelést, a biztonság kedvéért érdemes szakemberrel megnézetnie.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség

        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2011. október 25., 12:28; Megválaszolva: 2011. október 26., 10:46

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Jó napot.Állandó derék,és nyaki fájdalom miatt mentem orvoshoz.Mr leletemen a következő áll:C gerinc:kiegyenesedett nyaki lordosis. Canalis spinalis stensois,discus hernia,gyöki érintettség nem látható. L gerinc:A lumbális lordosis a felső...
        Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! Túlerőltetés következtében kb. 1 hete fej fölé nyújtott állapotban feszülést, enyhe fájdalmat érzek a karomban a hónom alól kiindulva, a könyökhajlatban és az alkarban is, illetve a hónom alatt érzem és...
        Tiszteltetem ! A szakorvosi vizsgálat után Xilox -ot ,Curidol-t,Antiflog pakolást és interferencia kezelést irt fel az orvos.Az interferencia kezelés bő egy hónap múlva lenne időpont. A kérdés az lenne hogy alkalmazható e EMS /TENS készülék...
        Már egy ket hónapja ha ülök megyek kicsit nehezebbet emelek,szúró zsibbadó fájdalmat érzek a medence és csípőm tájékán,és a combomra is kisugárzik.Ez mitől lehet??
        Üdv! Azt szeretném kérdezni, hogy rossz testtartástól lehetséges-e szívritmus zavar? Általában akkor érzem, hogy rendellenesen verne a szívem, mikor fizikai munkát végzek, vagy edzeni próbálok. Voltam röntgenen és vizsgálaton, és a...
        Október 1-jén a bal lábam kislábujjával bele rúgtam a küszöbbe.Hatalmas fájdalmat éreztem, nem tudtam rálépni a lábamra. A kisujjam piros lett és duzzadt. Párom bevitt az Sztkba, ahol készítettek Rtg, mely szerint törés nem látszik....
        Üdvözlöm! A bal vállam többször randult már meg. A jobb vállammal tavaly történt egy baleset, meleg vízben bukfenc közben a medence alját érintve akartam átfordulni és közben egy recsegős hang mellett megrándult a vállam, ahhoz hasonló...
        Másfél éve voltam RTG-en, ahol az alábbi leletet kaptam.A lumbalis lordosis ive megtartott. A ventralis peremek kissé megnyúltak. A csigolyatestek épek. A porcrések normális tágasságúak. A csigolyák mésztartalma szabályos. Az ízvápák és a...
        Szeptember 7 én mütöték a jobb lábamat basis osteotomiaval azt szeretném kérdezni hogy hat hétig mért nem álhatok rá még a sarkamra se.Egylábon kell ugrájak.Ez lehetséges e?? Válaszát köszönöm.
        Tisztelt Szakértő ! Néhány honapja észrevettem hogy minden egyes éjszaka után amikor felkelek fajdalmaim vannak a derekamba és mostanában már a labfejembe is ! Éjjelente álmomban at fordulni az agyuk oldalamrol a másikra nem megy mert felkelek...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Tartson velünk az emeletre
        A Stannah lépcsőliftek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére. (x)
        A ginzeng és ginkgó hatása
        Javítja a memóriát és az agyi vérkeringést. Gyógyszer nem csak időseknek. (x)
      • Infografika és videó
      • Hirdetés