ujjbemozgatás ébredéskor

Tisztelt Doktornő, 31 éves nő vagyok. Panaszaim 3, 5 hónapja kezdődtek. A jobb kezemen 3-as, 4-es ujjakat merevnek éreztem reggel ébredéskor. Mostanra már az összes ujjamat be kell mozgatni ébredéskor a hüvelykujjak kivételével. Enyhe fájdalommal is párosul, legjobban a középső ujjakon érezhető. Csak befelé hajlító mozdulatra érzem ezt (mintha ökölbe szorítanám) ha felfelé mozgatom az ujjaim akkor nincs gond. A panaszok kizárólag alvás után jelentkeznek, nappal semmi gond. Egyidejűleg jelentkezett és azóta is szintén tart, hogy a bal kezemen a kisujj utolsó ujjperce nem működik olyan "olajozottan" mint a többi, picit ugrik ahogy mozdítom, s szintén hajnalban ez felerősödik és szinte már "akad" Eleinte a neurológiára jártam, ott carpalis alagút szindrómára gyanakodtak de az ENG vizsgálat negatív lett. Most tanácstalan vagyok, hogy milyen szakorvoshoz forduljak. Mi lehet ez? Nem tudom fontos e, de rendszeresen sportolok évek óta, aerobicot főleg illetve elég nehéz kerti munkákat is végeztem idén. Panaszaim fennállása óta abbahagytam ezeket de a helyzet nem javul.Gyengének nem érzem egyébként a kezeimet.Válaszát előre is köszönöm!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Puskás Réka válasza sokízületi gyulladás témában

Kedves Kérdező!

Panaszai alapján az érintett ujjak ízületi gyulladására kell gondolnunk. Ennek oka lehet egyszerűen a porckopás és túlterhelés, vagy gócbetegség, esetleg kezdődő sokízületi gyulladás.

Első teendő laborvizsgálat végzése, melyet háziorvosa kiírhat önnek, majd meg kellene mutatni a kezét reumatológusnak. A további vizsgálatokat már a látott kép vagy aktuális állapot alapján a reumatológus fogja kiírni önnek. Addig is, éjjelre kenje be gyulladáscsökkentő krémmel a kezét és ha fél óránál tovább tart a merevségérzés, próbáljon néhány napig vény nélkül kapható gyulladáscsökkentő tablettát szedni.

Üdvözlettel,

Puskás Réka

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2015. szeptember 01., 13:42; Megválaszolva: 2015. szeptember 07., 13:43
Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések
Nem javulok!
Tisztelt Doktor Úr! 2 és fél hónapja Reumatológia szakrendelésre járok, mivel a két lábam és a karjaim bedagadtak, fájtak, mozgatni sem tudtam...
Metypred elhagyása
Tisztelt Doktornő/Doktorúr! Édesanyám 12-13 éve Metypred nevű szteroid gyógyszert szedi sokizületi gyulladás kezelésére. Sajnos csak mostanra...
Sokizületi gyulladás
Tisztelt Dorktor Nő/Úr! Sokizületi gyulladás miatt Remicade kezelést kapok, a Medrol szedését sem lehetett abbahagyni ami miatt menzes problémáim...
Sokízületi gyulladás
Tisztelt Doktor/Doktornő!    Édesanyámnak sokéves fájdalmak után tavaly sokízületi gyulladást állapítottak meg, és azóta is állandó...
Sokízületi gyulladás
Tisztelt Doktor (nő)! Édesanyámnál tavaly sokízületi gyulladást állapítottak meg, erős fájdalmait először is az ORFI-ban különféle...