Rózsaszín folyás kóros-e?

Tisztelt Doktor Úr! Változókorban vagyok sajnos, és az utolsó 2 évben vált rendszertelenné a menzeszem, általában 3-4 havonta jön meg, de olyan is volt már, hogy fél évig is kimaradt. A legutóbb 3 és fél hónapja (tavaly szeptember végén) volt menstruációm, az normális lefolyású volt, és azóta nem volt semmi problémám. Viszont, ami aggaszt, (mert korábban nem volt ilyen), hogy az utóbbi félévben már másodszorra fordul elő (először fél éve, és most is), hogy néha jelentkezik egy kis mennyiségű rózsaszínű folyásom, ami nem folyamatosan ugyan, de kb 3-4 napig tart, (de annyira enyhe, hogy igazából csak a wc papíron látszik). Ezt utána nem követi menzesz, hanem aztán elmúlik pár nap után (és egy kis hasfájást is érzek ilyenkor, ami szintén enyhe). 3 hónapja (a legutóbbi menzeszem után) voltam amúgy teljes körű nőgyógyászati kivizsgáláson, amire évente járok egyébként (hüvelyi ultrahang, és méhnyak rákszűrés) és minden vizsgálat teljesen negatív lett, az utóbbi eredménye P2, (viszont az orvosom erre a dologra nem mondott semmit). Kérdésem, hogy vajon mi okozhatja ezt a tünetet, (lehet-e csak változókori hormon ingadozás miatt), illetve lehet-e kóros ez a tünet, van-e esetleg vele valami tennivaló, vagy nem kell vele foglalkozni és megnyugodhatok? Köszönettel!

Dr. Kiss György válasza Rózsaszin folyás kóros-e? témában

Tisztelt Hölgyem ! Jelenleg már a Papanicolau féle / P1,P2,P3...stb/ beosztást már nem használjuk, hanem helyette a Bethesda rendszert, mely azt mutatja ki, hogy a külső méhszáj laphámja, vagy a méhgyak mirigyhámja mutat -e kóros elváltozást, emellett a HPV tipizálás végzése ajánlott-igy kaphatunk teljes képet a méhnyak állapotáról. 5o év felett a rózsaszin váladékozás eredetének oka mindenképpen tisztázandó, ismétlődés esetén a cuurettage " egészségügyi méhkaparás " és az igy nyert anyag szövettani véleményezése zárhatja ki a rossszindulatu elváltozás lehetőségét-biztonságosan. Javaslom a cytológiai vizsgálat megismétlését, egyben HPV tipizálást, valamint kolposzkópos vizsgálatot és a hüvelyi ultrahang vizsgálat/ méhnyálkahártya vastagság megállapitása / végzését. Hormonpanell / FSH, LH, Prolacti, Oestradiol, Progeteron, Tesztoszteron / meghatározás-vérvétel során információt adhat a petefészkek aktuális állapotáról, de ismétlem: mielőbb a vérzés eredetének oka tisztázandó. Köszönöm levelét, de ne nyugodjon bele a változó korba! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. január 13.

Kérdések és válaszok: Menopauza

Cytológiai eredmény
Tisztelt Petróczy Doktor Úr! Cytológiai leletem negatív. A III. résznél az utosó egyébhez van írva x, antrophia. Feljebb van olyan, hogy antrophia/ gyulladás...
Laboratóriumi eredmények
Tisztelt Doktor Úr! Hormonvizsgálatot végeztettem, mivel több hónapja elmarad a menstruációm. 50 éves vagyok. Az alábbi értékeket diagnosztizálták: TSH 0.768...
Rosszullétek a pre-menopauza alatt
Tisztelt Doktornő! Másfél éve vissza-visszatérő rosszullétekkel küzdök. Vérnyomás, cukorszint ingadozás már mindennapossá vált. Ez sajnos nagyban befolyásolja...
Szükség van-e küretre?
Kedves Doktornő! Tavaly májusban vérzészavar miatt küretet végeztek rajtam, ami hyperplasiát igazolt. A szövettani eredmény sem mutatott rosszindulatú...
Hormon szedése
Tisztelt Nőgyógyász! 45 éves nő vagyok. Sajnos 42 évesen elmaradt a menzeszem. Azóta küzdök a menopauza kellemetlenségeivel, hőhullámok, hüvelyszárazság,...
Bordataji fajdalom
Kedves Doktorno! Panaszaim 5 hete, egy hosszantarto, szarazkohogessel jaro betegseg kapcsan kezdodtek. Mar 2 hete kohogtem nagyon erosen, es epp mikor a...