Nyitott szájnál miért hallom a szívdobogásom?

Tisztelt Dr.- Nő/Úr! Érdekes jelenséget tapasztalok egy ideje, amit régebben soha nem éreztem. Gyakran a szív lüktetését nyitott szájnál a garatból hallom. Ez nem egy általános dolog, tehát nem minden (száj nyitásra) alkalomra igaz, és amikor hallani akkor is gyakran egy idő után (pár másodperc) elhalkul, majd eltűnik. Megfigyeltem azt is, hogy akkor gyakoribb a dolog, ha valamilyen fizikai mozgás után értelemszerűen megemelkedik a pulzusom, ekkor jobban jellemző. Nemrég mellkas Rtg. csináltak, az negatív lett..., Ami még érdekes, hogy ha álló helyzetben ütemesen jobbra balra döntöm a testem (nem elfordulok), és közben nem lélegzem és nyitva a szám, akkor olyan furcsán áramlik ki a levegő, mintha kipréselné valami, és ezek után a szívdobogást is hallani. Ezt érdemes orvosnak megmutatni...? Válaszát köszönöm!

Dr. Veress Dóra válasza szívverés témában

Kedves Kérdező! Én elképzelhetőnek tartom, hogy olyankor hallja a szájából a szívdobogását, amikor a vérnyomása egy kicsit megemellkedik. Ilyenkor ugyanis az erekben gyorsabban áramlik a vér, és a szívdobbanások zaja is erőteljesebben érzékelhető. A középfül mellett elhaladó artériákban áramló vér zörejét hallhatja, és ezt érezheti úgy, mintha a szájából jönne a szívdobogás. Az oldalradőlés esetén szintén változhat a vérnyomása ez okozhatja az ekkor is hallható zajt. A levegőpréselésérzésre az tudom mondani, hogy, amikor oldalra dől, akkor a hasürege összenyomódik, ami felnyomja a rekeszt és tényleg kiáramlik a levegő a tüdejéből. Azonban ez is normális jelenség, nem igényel külön orvosi kivizsgálást.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. április 23.

Kérdések és válaszok: Magas vérnyomás (Hipertónia)

Sürgősségi/Mihamarabbi ellátást...
Kedves Doktor Úr/Hölgy! Tüneteim a következők: folytonos, állandó erős szívverés, ami szabad szemmel látható: a papír ritmusosan mozog a kezemben, a pohárban...
Magas vérnyomás , gyógyszer elhagyása
Tisztelt Doktornő! 1 éve kb diagnosztizáltak magas vérnyomást nálam! Teljes labor tökéletes , terheléses ekg átlag feletti, hasi UH tökéletes! Valsartan 80...
Magas vérnyomás csökkentése
Tisztelt Doktor Nő! 32 éves férfi vagyok sportolok, kondizgatok, alkalmanként futok, viszont tavaly nyáron éreztem kicsit szúrdogál a tarkóm, majd kértem...
Melyik az erősebb béta blokkoló? melyik...
Tisztelt Weborvos! Tisztelt dr. Nő/Úr! azt szeretném kérdezni, hogy a Nebivolol vagy Lokren az erősebb pulzuscsökkentő? melyik hat jobban a vérnyomásra? hány...
Magasvérnyomás és fehérállományi laesio
Tisztelt Doktornő! 34 éves, sportoló, úgy gondolom, hogy egészségesen élő, nem dohányzó férfi vagyok. 2013 óta szedek Bisoprolol 5mg tablettából egy felet...
Mellékhatások
Tisztelt Doktornő! Novemberben kaptam gyógyszert először magas vérnyomásra. Perindopril Actavis 4 mg ot felet-felet reggel és este, mivel nem történt változás...