Újból nagyi tüdőbetegsége

A következő a probléma: nagymamám évtizedek óta asztmás. Ez az évek során különösebb gondot nem okozott neki, néha befulladt, pipát használ rendszeresen, de azóta, amióta megtudta, hogy ez a betegsége van, normális életet élt mellette. Tavaly októberben kezdődött, hogy sokszor rájött a fulladás, ügyeletet is hívni kellett kétszer is, de nem múlt el. Színtelen, fehéres köpetet is "produkált", percenként köhögött. Voltunk a Tüdőgondozóban, tüdőszűrőn, röntgenen, ahol semmilyen szervi problémát nem állapítottak meg, lelki eredetű gondra gyanakodott a doktornő, de nagymamám állapota csak romlott. December elején vittük el a pulmonológiára. Egy hétig feküdt benn, az ambuláns lapjára heveny bronchitis van írva, hörgőgyulladást is mondott a doktornő. Benn a kórházban egészen jól volt (a korábbi állapotához képest) , egy hét után hazaengedték, de itthon már másnap kezdődött elölről az egész. Visszamentünk kontrollra, gyógyszert váltott a doki, hazajöttünk, egy-két napig jobban volt, de utána megint kezdődött. Sokat fogyott, nem nagyon evett. Három hete megint kórházban van, itthon tüdőgyulladást is kapott. Amikor három hete bekerült, a röntgen kimutatta a féloldali tüdőgyulladást. Nem igazán javult, vénás injekciót is kapott. Két hete szerdán elvitték hörgőtükrözésre és ez, valamint a röntgenfelvételek alapján a doktornő tüdőrákról abszolút nem beszélt, csak a nagy gyulladást látja. A hörgőtükrözés eredménye után megint gyógyszert változtatott és azóta nagyi láthatóan javul, eszik, kevesebbet köhög, a köpete kevés, az éjszakát végigalussza, korábban a köhögéstől és a köpködéstől nem is aludt. Most már nagyon keveset köhög, az ereje is némileg visszajött. Tegnap megint megröntgenezte a doktornő és azt mondta, hogy még mindig lát "VALAMIT" (így fogalmazott) és hétfőn viszi nagyit CT-re. No és ez az, amiért írok- Hogy a CT kimutathat valami olyan betegséget, amit a röntgen és a hörgőtükrözés nem? Konkrétan a tüdőrákra gondolok. Már több, mint egy hete jól van mama, a hangulata, az ereje is jónak mondható, akkor lehet-e, hogy mégis daganata van? Tudom, hogy ezt így látatlanban nehéz megmondani, de az orvosa soha nem mond semmit sem nekünk, sem nagyinak, így nem is tudjuk, hogy konkrétan akkor mi is van vele. Azt tudom, hogy a köpködés és a gyengeség lehet jele a tüdőráknak, de azt a röntgennel és a hörgőtükrözéssel nem lehet kizárni? A doktornő szerint az jó, ha köhög és köpköd, mert valahogy ki kell jönni annak a "váladéknak", ami benne van és az már a javulás egyik jele, hogy eszik és keveset köhög. Ennyi lenne a kérdés. Tehát, hogy a tünetek alapján lehet-e szó rákról, ha eddig, majdnem másfél hónap alatt az orvos ilyet nem fedezett fel. A köpetet is megvizsgálták, valamint a bronchoskópia során is vettek mintát.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Puskásné Dr. Kocsis Erika válasza légzőszervi betegség témában

Kedves Kérdező,

A leírás alapján mindenképpen úgy látom, hogy a nagymamája nagyon jó kezekben van és minden olyan vizsgálatot elvégeznek vele ami szükséges lehet. Az Ön által leírtak alapján a Nagymamájának elég makacs tüdőgyulladása volt ami nehezen gyógyult és nem is reagált jól az elsőként választandó gyógyszerre ezért volt szükség gyógyszer váltásra illetve kiegészítésre. A CT vizsgálat sokkal pontosabb a RTG - nél ha bármi van is nagy valószínűséggel ki fogja mutatni. Az én véleményem szerint az Ön által leírtak alapján, nagy valószínűséggel nincs a Nagymamájának rosszindulatú betegsége, inkább egy makacs tüdőgyulladása volt ami jelenleg már gyógyulóban van.

Üdvözlettel,

Dr. Kocsis Erika

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2011. január 23., 10:10; Megválaszolva: 2011. január 31., 05:48
Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések
CT eredmény elemzés
Tisztelt Doktor Úr / Doktor Nő! Édesapám 70 éves. Nem rég voltunk tüdőszűrésen ahonnan elküldték CT vizsgálatra, mivel a doktornő nem volt...
mi ez a lelet érthető nyelven?
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A következőket írták a CT vizsgálat leletébe és meg szeretném kérdezni, hogy ez mennyire veszélyes és mitől...
sarcoidozis
Sarcoidozis nevű tüdőbetegségem van. Szteroidot kell szednem rá. Kezdetben nagy dózisban, most már lejjebb csökkentették. A CT-n semmilyen...
van e gyóyszer
üdv szeretném aszt megtudni hogy tüdö értágulatra van e valami gyógyszer vagy kezelés mert itt vagyok budapesten a korházba és aszt mondják hogy...
Mi a baj a légcsövemmel
Kedves Dr. nő. Azt szeretném megtudni, hogy kb, 2 hónapja égyfojtába érzem hogy hurut van a légcsövemben mert mindig szakadozik fel nem köhögök...