Tüdőembólia után, sok panasszal!

Tisztelt Cím! 2014.ápr. 10.-én tüdőembóliával kerültem kórházba. Előzmény: ápr. 4.-én sikertelen terhességmegszakítás, rá 2napra küret alvadt vérzés miatt. 10.-én embólia. 3hetet töltöttem kórházban kétoldali tüdőembóliával. Ezt követően 6hónapig szedtem Syncumar-t. Közben kizárták a Thrombofília gyanúját is. Minden rendben van papíron. Viszont azóta is vannak elég erős mellkasi fájdalmaim, a melleim alatti rész és a hátam is fáj, hol gyengén, hol nagyon. Többször küldtek Röntgenre, ott "pleuralis hihúzottság" látszik. Háziorvosom szerint semmi gond, ezentúl mindig fájni fog, amíg élek! 28éves vagyok, 2kis gyerek édesanyja, tehát van még dolgom a Földön.És egyszerűen ezt a választ nem tudom elfogadni. Sokat szenvedek! A fájdalmat jól bírom, de ez már sok! Mostanában mélyebb levegő vételnél is fáj a mellem alatt, főleg a jobb oldalon. Sokszor zsibbad a bal kezem, kb. 1hete étkezés közben szédülök, utána hányingerem van. A szédülés mostanában gyakoribb az étkezésen kívül, a végtagjaim hidegek, fázok, elfehéredik az ujjam, kissé szürkül néha. Rettegek, hogy újabb embólia lesz, de nem fogom túlélni! Összeesek és kész. Fáradt vagyok, fáj a szemem, mintha agyonra meg lenne erőltetve.És emellett szédelgek. Az orvosom szerint ezek mind természetes dolgok, mint mondta, amíg élek, ez van sajnos.Ebbe nem tudok beletörődni, kérem segítsen, hova forduljak, mit csináljak, mert nagyon félek egy újabb betegségtől! Mit tegyek? Mi lehet a bajom? Vagy ezek tényleg természetes dolgok? A látásom romlása, az ujjaim szürkülése, a légzéskor jelentkező fájdalom stb. Ezt nem bírom sokáig már! Kérem, segítsen! Türelmetlenül várom a válaszát!

Dr. Hangonyi Csilla válasza tüdőembólia témában

Kedves Kérdező! Mivel rendkívül sokrétű panaszai vannak, ami mögött lelki okok, de akár autoimmun betegség is állhat, mindenképpen alapos belgyógyászati és immunológiai kivizsgálást ajánlok. Remélem, hamar megnyugtató választ kap problémáira, és megszűnnek panaszai. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. március 16.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Tudoembolia vagy sem?
Tisztelt Doktorno! Egy ejjel etos torokfajasra es a bal mellem folotti reszen fajdalomra ebredtem. Enyhe veres kopet is volt. Korhazba fogtak: "a job arteria...
Tüdőembólia után - Menjek-e (újra)...
Tisztelt Szakértő, 37 éves rendszeresen szabadidősportoló férfi vagyok. Május 29 és június 1- között kórházba kerültem, miután egy régebb óta tartó légszomj...
Tüdőembólia után
Tisztelt Doktornő! 2014. novemberében mélyvénás trombózist, tüdőembóliát, tüdő és mellhártyagyulladást kaptam 36 évesen. Előtte két héttel igen erős...
Syncumarról Xareltora, hogyan álljak...
Tisztelt Doktornő! három esztendeje tüdőembóliámat követően 1 x 3 szem Syncumarra állítottak be, amely a havi ellenőrzések során 3-3, 2 közötti értékeket...
Mennyi van még hátra nagypapámnak?
Nagypapám 2013. Augusztus végén kapott kétszer tüdő embóliát, majd pár napra rá leállt keringése 2szer egymás után agya nem kapott ez idő alatt megfelelő...
Specialista
Tisztelt Doktor/Doktorno! Edesanyam cukorbeteg, naponta tobbszor kell inzulint kapnia a koleszterin, vernyomascsokkento mellett. Korulbelul egy evvel ezelott...