4év alatt 6 mellkas CT

Jó estét kívánok Doktor Úr! Azon apropóból keresem Önt, mert az interneten egyfolytában mást sem olvasok, hogy így ártalmas a CT ionizáló sugárzása, meg úgy ártalmas., Ami a helyzet: Nekem 4év alatt összesen 6db Mellkas CT vizsgálaton estem át, ebből 1volt kontrasztanyagos mellkas CT ennek azthiszem 1173mgy dózisa volt, ezután volt 3mellkas CT natívan kontrasztanyag nélkül, és 2 úgynevezett LOW DOSE Csökkentett sugárterhelésű mellkas CT, ebből egyik 473mgy dózisú volt, a másik meg 573mgy dózisú volt. Ezek a mellkas CT-k indokoltak voltak, mert már átestem 3Bronhoscopiás vizsgálaton mert sokszor vércsíkos a köpetem mikor a váladékot fel kell köhögnöm, de tüdőgondozóba sem találtak semmit vérzékeny nyálkahártyán kívül. Az az igazság félek így utólag a CT-k miatti sugárterhelés betegségre gyakorolt hatásától. Félek nehogy daganatos beteg legyek a jövőben. Sz. Tamás

Dr. Laki András válasza mellkas CT sugárterhelés témában

Tisztelt Kérdező!Az ionizáló sugárzással járó képalkotó vizsgálatok, így a CT vizsgálatok sugárterhelése vitathatatlan, de nem olyan mértékű, hogy daganatképződés szempontjából aggodalmat keltsen. A diagnosztikai vizsgálatok kockázata a daganatos megbetegedésekre csak statisztikai valószínűségként értelmezhető, vagyis pl. tízezer ilyen vizsgálatra hány plusz daganat képződése becsülhető, de az egyébként is sajnos meglévő, örökölt vagy szerzett kockázatokon felül. Ezek az arányok alacsonyak egy olyan mértékű sugárterhelésre, amiben Ön részesült, így nincs oka aggodalomra. Azt említette, hogy a vizsgálatok indokoltak voltak, ilyen esetekben a vizsgálatokkal kapható információk fontosak és a vizsgálat elmaradásából eredő egészségkárosodás kockázata magasabb, mint a sugárterheléssel járó, esetleges plusz rizikó.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. február 10.

Kérdések és válaszok: Képalkotó diagnosztika

Mellkas röntgen poszt covid
Jó estét! Pár hete nehéz volt a légzésem el mentem orvoshoz el küldött mellkasröntgenre (háziorvos) A röntgen papíron ez állRadiologiai eredmény, a rekesz...
MRI vizsgálat bypass műtét után
Üdvözlöm! Azt szeretném kérdezni, hogy 2011-ben volt bypass műtétem. Most MRI vizsgálatra mennék (epe, máj). A mellkasomban levő "drótok "miatt elvégezhető...
3 irányú nyaki gerinc rtg. lelet...
Tisztelt Doktor úr! Egyoldalú (bal oldali) fülzúgás miatt a Fül-orr-gégészeti osztály 2 irányú nyaki gerinc röntgenvizsgálatra küldött, amely vizsgálatot...
Sugárzás, sugárterhelés mértéke
Kedves doktor úr lenne egy kérdésem Egy régi trombózis miatt vérhígítót szedek xarelto 20 mg. Sajnos az elmúlt öt évben volt öt kisebb nagyobb balesetem...
Medence röntgen gyermeknél
Kedves Doktor Úr! 2,5 éves kisfiamnak volt nemrég egy AP medence plusz Lautenstein röntgenje, én is végig bent voltam vele. 2 kérdésem lenne. 1. A mai röntgen...
Röntgen kisgyerek
Tisztelt Doktor Úr! Kisfiam 5 éves, AP medence, Lauenstein felvételt készítettek neki, sajnos egyedül kellett bemennie és azt mondja, hogy nem raktak fel...