Érdemes fellebezni az oszi döntés ellen?

Nagybátyámnak 7 évvel ezelőtt volt az első szívműtéte akkor (magas vérnyomás is) az aortába billentyűt kellett tenni utána leszázalékolták 67%-ra majd 2005-ben kellett volna ismét oszi elé állni akkor nem ment el. A %-ot elvették. Idén április 23-án 7 órás életmentő műtétre volt szüksége mert aorta repedése volt. Most ismét be lett adva a leszázalékolási kérelem, amire az oszi 55%-ot adott meg. Kérte, hogy 6 hóra visszamenőleg ítéljék meg neki a havi összeget és azt sem kapta meg csak április 23-tól jár neki. A kérdésem az lenne, hogy érdemes-e neki fellebbezni azért, hogy megkapja legalább a 67%-ot illetve azt, hogy áprilistól számítva fél évre visszamenőleg megítéljék neki a havi összeget? Előre is köszönöm a segítséget! Üdvözlet!

Dr. Barcsai Tímea válasza jogi kérdés témában

Tisztelt Kérdező! Az OSZI szakvélemény felülbírálatát a kézhezvételtől számított 15 napon belül 2000, - Ft megfizetése mellettlehet kérni. (92/2008[IV. 23] 8§ (1) bek.) Véleményem szerint a százalékos érték felülvizsgálatát feltétlenül indokolt lenne kérni, a leírásából úgy tűnik, hogy a nagybátyja jelen pillanatban rosszabbul van, mint mikor 67%-os rokkantságot megállapított az OSZI. A visszamenőleges megítélést is meg lehet próbálni, viszonyt csak attól a dátumtól jár ellátás a nagybátyjának, amikortól a szakértői vélemény szerint az adott rokkantsági fok fennáll. Mivel a korábbi 67% esedékes felülvizsgálatára az érintett nem ment el, ezért úgy gondolhatták, hogy jobban van. Az életmentő műtétet követően az állapota egyértelműen megromlott. Azonban az nem bizonyítható - vagy csak nehezen -, hogy az igényelt rokkantsági fok már a műtétet megelőzően is fennállt. A szakvélemény ezért tartalmazza csak a műtéttől járó jogosultságot. A szakvélemény felülvizsgálatát az OSZRI illetékes regionális igazgatóságának bizottsága végzi.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. július 01.

Kérdések és válaszok: Jogi esetek

Betegjogi kérdés
Jogom van-e a 85 éves cukorbeteg, nagyothalló édesapám mellett bent maradni az orvosi rendelőben a vizsgálatok és az eredményekről való tájékoztatás ideje...
Munkahelyi baleset? arcatlansag
Tisztelt valaszado, Elnezest kerek az ekezetek hianya miatt, de az en billentyuzetemen nincs ekezetes betu. Az en kerdesem egy osszetett problemara keresi a...
Házi oltás
Kedves Doktornő! Az egyik szülőm súlyos műtéten esett át, egy hónapig kellett otthon injekciózni utána. Meg szeretném kérdezni, hogy a háziorvos (és...
Mikortól számítják a leszázalékolást?
januárban meg állapitoták, hogy milyen betegségben szenvedek.befterefkor nem biztos hogy helyesen irtam.áprilisban beadtan a leszázalékolásomra a...
Trombózis
T. Doktor Nő/Úr! 2009 májusában megműtöttek lipomaval (térdnél). Műtét után kb 3 hétre kaptam egy mélyvénás trombózist. Műtét után csak egyszer kaptam...
Üzemi baleset
Nos ez év jan 25-én a munkahelyemen TÁJHÁZ-MSK/ kiment a bokám, mentőt hivtunk, orvos, röntgen. Megállapitották hivatalos határozatot kaptam, hogy üzemi...