A terhesség korai tünetei lehetnek-e ezek?

Tisztelt Doktornő/Doktor úr! 29 éves vagyok és a párommal a múlt hónapban eldöntöttük, hogy szeretnénk babát, így a továbbiakban nem védekeztünk. Egy netes kalkulátoron próbáltam, hozzávetőleg megnézni, hogy mikor "érdemes" próbálkozni, de mostanában nem egyforma hosszú ideig tart egy ciklus. Jellemzően, az elmúlt 4 hónapban hónap első napjai volt, de legutóbb például teljes 1 hetet késett. Ez előtt megszakításos védekezés volt, mert már akkor sem zavart volna minket, ha sikerül a pici. Igyekeztem tájékozódni a neten és azt olvastam, hogy korai tünet lehet a felfázásra hasonlító jelek, ami tegnap jelent meg először és jellemzően csak délelőtt van jelen. Emellett elég "furán" érzem magam. A múlt hét végén azt vettem észre, hogy a sárgadinnye illatát túl erősen érzem, illetve egy fűszeres chipszet is vissza kellett tennem a zacskójába mert nem bírtam elviselni az illatát. Ha felállok, akkor könnyebben megszédülök, mint szoktam és limitált az ételek száma, ami jól is esik. Jellemzően a tojás az, amit szívesen eszem és jól is esik. Azt is meg kell említenem, hogy 2 hónapja készültem egy nagy vizsgára, ami tegnap volt. Rettenetesen ideges voltam és sajnos nem is sikerült így utána csalódott is és mérges, idegileg pedig nagyon fáradt. Félek, hogy ez árthat ilyen korai szakaszban, ha terhes vagyok. Ön szerint ezek már lehetnek a jelei vagy inkább a vizsgadrukkhoz köthetőek? Mikor érdemes terhességi tesztet csinálni? Még egy kérdésem lenne az ikerterhességről. Testvéremnek lett volna, de a terhesség alatt, ahogy anyukámnak akkoriban fogalmaztak "felszívódott" a másik baba. Ilyenkor nagyobb az esélye az ikreknek? Páromnak a testvérei ikrek, de úgy tudom, ez nem az apától függ. Köszönöm előre is a válaszát, egy kíváncsi leendő kismama:)

Dr. Tekse István válasza menses késés témában

Kedves Kérdező! Az elmaradt menzesz után 1 héttel már nyugodtan lehet tesztelni, leírása terhességi tüneteknek megfelelhet. Ikerterhesség családi halmozottsága előfordulhat. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2018. szeptember 11.

Kérdések és válaszok: Gyermektervezés

Terhesség
Késik a menzeszem. Átlátszó nyálkám van lehetek terhes vagy ne éljem bele magam? Inzulinrezisztenciám van és pajzsmirigy alulműködésem van, de mindenre szedek...
Baba vagy a fogamzásgátló utóhatása?
Kedves Doktor Úr /Nő! Ma késik 4. napja a menstruációm. Reggel teszteltem egyet, negatív lett☹️. Fél éve hagytam abba a fogamzásgátlót, eddig mindig napra...
Menzesz
Jó estet! Az erdekelne, hogy petefeszek cisztaim vannak be is vannak verezve felfaztam lassan egy hete, amit kezelek terhessegi tesztet csinaltam elozo heten...
Menzesz, terhesség, hüvely folyás...
Menstruációm 3.napja késik., Dec. 27.-én közösültem párommal, így körülbellül 8-9napos terhes lehetek. Viszont tegnapi nap folyamán csináltam egy korai...
Menstruáciő elötti szexnél mi a teendő...
Kedves Doktor Nő! nagyon megvagyok rémülve mentruáciòm késik november 27-én feküdtem le a partneremmel, és álatalaban mindig honap elején, decemberben...
Elmaradt menstruacio
Tisztelt Dr.! Több, mint egy hete késik a menstruációm, terhességi teszt negatív. Egy stresszesebb időszakomban vagyok, illetve nemrég kezdtem három...