Kisgyermek fejdobálása

Kislányom 1 éves. A problémánk az, hogy alvás előtt és alatt jobbra-balra dobálja a fejét. Ezt akkora erővel csinálja, hogy a feje 180 fokban dobálódzik, rettenetes gyorsasággal, szinte még nézni is félelmetes, továbbá morog hozzá. Előfordul, hogy csak pár percig, de néha egy órát is. Éjszaka többször is megébred, akkor ugyanezt csinálja. Napközben csak egyszer alszik, így szerintem kellően el kéne fáradnia, ez látszik azon is, hogy napközben dörgöli a szemét. A háziorvos szerint ne foglalkozzunk vele, a védőnő szerint neurológushoz kéne fordulnunk. Kérem szíves segítségét a további teendőkre nézve. Tisztelettel: Pappné

Dr. Csuth Ágnes válasza viselkedés témában

Tisztelt Kérdező! A kislányuk valószínűleg azért csinálja ezt, mert próbálja magát valamilyen módon elaltatni és ő ezt a különös módot választotta. Ha a kislányuk szépen fejlődik, akkor én inkább gyermekpszichológus segítségét kérném, ha azonban egyéb gond is van, pl. mozgásfejlődésében, akkor valóban ideggyógyászhoz szükséges fordulni.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. szeptember 17.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Mi lehet a baja?
Jónapot! 18hónapos ikreim (vegyespáros) egyik napról a másikra heteket töltöttek ébren, egész nap visítanak, ordítanak. Az elején azt hittem, hogy ez csak...
Forduljunk-e orvoshoz?
Tisztelt doktornő/úr! Egy 3, 5 éves fiú gyermekről szertnék tanácsot kérni, akinek számomra furcsa a viselkedése. Koraszülött baba ként jött a világra 7...
KÉRDÉS
Tisztelt Szakértők! Kislányom most 2 hetes. A 39. hétre született, 3460 grammal és 51 cm-rel császármetszéssel, mert farfekvéses volt., Amiatt írok, mert...
Kisfiam problémája
A 4 éves kisfiammal vannak számunkra komoly és már kezelhetetlen problémák. Sokféle képpen próbáltuk megoldani, de sajnos már segítségre van szükségünk....
Gyermeki elutasítás
Kedves Doktor/nő! Lányom 3, 5 éves. A nagymamája születésétől kezdve szokott rá vigyázni. Szeptemberben kezdődtek a problémák, amikor elkezdett oviba járni....
Ha mérges a kisfiam, néha harapja...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Amikor a kisfiamat szültem, elhúzódó volt a kitolási szak,   és a lábán volt a köldökzsinór, kicsit be is szorult így...