Íny probléma

Tisztelt Szakértő, A problémám a következö: Ha össze van zárva szám akkor az alsófogsorom hozzáér a felső fogsorom mögötti ínyemhez. Ez főleg éjszaka zavar, mert sokszor szorítom össze a fogamat és ilyenkor reggelre teljesen beduzzad az ínyem. Gondoltam, már arra, hogy kipróbálom a fogvédőt éjszakara, de azt nem tudom, hogy erre a problémára jó lenne-e. Fogszabályzóra is gondoltam, bár nem igazán szeretnék 25évesen fogszabályzót. Mi jelenthet megoldást a problémámra? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Varga Éva válasza fogsor témában

Kedves Kérdező! Harapásemelő sínt ajánlunk azoknak a pácienseknek, akik éjszaka erősen összeszorítják, vagy csikorgatják fogaikat. A sín lenyomatvétel alapján fogtechnikai laboratóriumban készül. Az ön esetében azonban az eltérés esztétikai, ízületi, rágási problémát is okozhat. Ma már teljesen elfogadott és gyakori a felnőttkori fogszabályozás. Többféle megoldás létezik, amelyek alig észrevehetőek, így felnőtteknek is bátran ajánlom.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. április 09.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Rögzített kivehető fogsor helyes...
Kedves Doktornő! Folyamatban van mini implantátumokal rögzített kivehető fogsorom elkészítése. Pár napja kaptam kézhez a végleges fogsort, és azt...
Lenyelhető e fogimplantátum?
Tisztelt Doktor úr! Kissé morbid dologban kérdezném véleményét,saját magam megnyugtatása okán! Nem tudom találkozott e praxisában olyan esettel, hogy egy...
Összeszorított fogsor
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Néhány hete érzékelem, hogy naponta többször akaratlanul összeszorítom a fogsoromat. Akkor tudatosul, amikor már kellemetlen...
Fogsor - stroke
Kérdésem lenne apukámmal kapcsolatban. 3 hónapja stroke-t kapott, és emiatt nem tudta teljesen kinyitni a száját. Nem tudtuk betenni a műfogsorát. Azóta...
Fogászat-biszfoszfonát tartalmú...
Tisztelt Doktor NŐ! 2023. május 05-én voltam csontsűrűség vizsgálaton. Gerinc: -0,9; Combcsont: -2,5 BMD: 0,570 2021. július 29-ei eredményem: Gerinc:...
Alsó fogíny válasz
Tisztelt Doktornő! Kb. 3 hónapja voltam fogkőszedésen. Az enyhe fogíny gyulladás hol látható? A kis kapillárisok jelenlétét, a fogak és az íny találkozásánál?...