Lehet poszt-COVID?

Tisztelt válaszadó! Jó napot kívánok! Egy 42 éves, aggódó édesanya vagyok A középső fiam 14 éves lesz májusban, 193 cm magas és 79 kg. A gyerek október 12-én kezdett panaszkodni szédülésre, fáradékonyságra, majd másnap reggel pedig szaglás- és ízlelés vesztésre, majd még aznap este hőemelkedése lett. Október 14-15-én lázas volt, majd három napig hőemelkedése volt. Már október 14-től panaszkodott izom- és ízületi fájdalomra és fejfájásra is, ami eleinte tompa volt, majd egyre erősebb. Október 15-én került sor a tesztelésére, amely kimutatta, hogy COVID+ lett. Eleinte még tudott enni, majd kb. úgy október 18-tól először a hányás, majd hasmenés, majd pedig már étvágytalanság is. Bő 1 hétig nagyon kevés dolog maradt meg benne, még abból is, amit esetleg evett. Végül, december 9-én lett COVID- (gyógyulttá) nyilvánítva. A nagyjából 1,5 hónap alatt 94 kg-ról 68 kg-ra fogyott. A fertőzés után január 22-ig teljes körű, azt követően részleges felmentést kapott a testnevelés órán történő „munkavégzés” alól. Először február 4-én délután panaszkodott arra, hogy fájnak a lábai, akkor arra gondoltam, hogy biztos kicsit túlerőltette, így másnap felvettem a tesi tanárral a kapcsolatot és egyeztettem vele. Kiderült, hogy több olyan feladatot is önként csinált meg a gyerek, amire ő, mint tanár a papírok alapján „felmentést” biztosított volna neki, de jobban figyel majd rá az aznapi órán. Azután kezdtem kicsit aggódni miután ott hétvégén (febr. 6-7) is folyamatosan fájlalta a lábait, majd vasárnap már a hátát is. Nagyjából 3 hét alatt jutottunk el odáig, hogy már a kezei és a feje is fájt. Többször elvittük a házi gyerekorvoshoz, aki végül beutalókat biztosított számára röntgenre, CT-re, MR vizsgálatra. Az RTG-re március 3-án, a CT-re március 10-én, az MR vizsgálatra március 19-én került sor. Március 22-től az ortopéd, a reumatológus és a traumatológus együttes javaslata alapján gyógytornára jár a gyerek. Az ízületi- és izomfájdalom viszont nem igazán csökken nála. Sőt! Egyes napokon alig tud lábra állni. (Ez a leghullámzóbb) Ehhez párosul, hogy nagyjából 1 hete megint fáradékonyságra és étvágytalanságra panaszkodik a gyerek. Mi lehet ez? Előfordulhat, hogy ez összefügg a COVID fertőzéssel és annak valami utóhatása? (2021.04.20) A megtisztelő válaszait előre is köszönöm! Egy aggódó édesanya

Dr. Pék Tamás válasza ízületi fájdalom témában

Tisztelt Kérdező! A post-COVID, másnéven long COVID tünetegyüttes egy kizárásos diagnózis. Amennyiben a képalkotó vizsgálatok és az ortopédiai/reumatológiai szakvizsgálat sem talál eltérést, akkor nagy valószínűséggel felmerülhet ez az állapot, mely sajnos akár hónapokig is elhúzódhat. Amennyiben van lehetősége, valamelyik long-covid ambulanciát keressék fel! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. május 10.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

Leukémia vagy túlterhelés?
Tisztelt Dr Nő! Olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy mar egy ideje kb 2 hete izületi fájdalmak gyötörnek főleg a térdeimben, de könyök és vállnál is érzem...
Állandósult nyaki fájdalom
31 éves, férfi vagyok. 173 cm és 95 kiló. Alkoholt fogyasztok és dohányzok is. Közel egy éve kezdődött panaszaim: nyaki merevség, regglei rekedtség, száraz...
Autoimmun?
Tisztelt Doktornő! Négy hónappal ezelőtt kismedencei gyulladásom volt, melyet többféle hosszan tartó antibiotikummal sem sikerült meggyógyítani (Doxiciclyn,...
Izületi fájdalom
T. Dr. Nő! Levelem egy kicsit hosszú lesz, de rheumatológián még nem jártam panaszommal. 3 évvel ezelőtt megcsípett a térdhajlatonban valami, ami...
Izületi fájdalom
Édesapám dialízis kezeléseken vesz rész. Napi 2 l folyadékot fogyaszt. A kezelések alkalmával több folyadékot vesznek el, mint indikolt lenne. Kb 4 litert....
Örökölhető az izületi fájdalom, vagy...
Kedves Doktornő/Doktorúr! 37 éves nő vagyok, masodik gyermekemmel vagyok most itthon. Anyai nagymamám korán meghalt, de emlékszem, hogy egész fiatalon...