Lisztérzékenység és szájszag

Jó napot! Az én problémám a következő: már nagyon régóta szenvedek vissza-visszatérően, kisebb-nagyobb intenzitással gyomorproblémákkal, puffadással, az étel visszaböfögésével, túl sok gázzal, székrekedéssel, rossz közérzettel, fáradékonysággal stb. Ezt megelégelve felkerestem a GP-met (Angliában élek) aki megvizsgált, megtapogatta a puffadt hasamat és vért is vett. Ennek megjött az eredménye tegnap és az alacsony vastartalom miatt lisztérzékenységre gyanakszik. Utánanéztem ennek a betegségnek az interneten és gyakorlatilag az összes tünetet észlelem magamon, viszont a környezetem erős szájszagra is panaszkodik, amit nem találtam itt felsorolva. Ettől még lehetséges hogy ez okozza ezt is (feltételezem azt, hogy ezek összefüggnek egymással)? Másik kérdésem: a doktornő vérvételre utalt újra 1 hét múlva és kaptam tőle időpontot is 2 hét múlva, mivel akkorra megjönnek az eredmények, azt is mondta, hogy egyek ugyanúgy, mint eddig. De én már túl rosszul vagyok túl régóta (ma is görcsökre ébredtem) és nem akarom magam még 2 hétig tovább mérgezni ha nem muszáj (valószínűnek tűnik a lisztérzékenység mivel ultrahangon is voltam és az mindent rendben talált és a vérvizsgálatra is azt mondta, hogy minden rendben van, leszámítva a vasat). Mit tegyek? Köszönettel: egy beteg

Dr. Plósz János válasza lisztérzékenység témában

Már 2 hetes gluténmentes diéta is megnehezítheti illetve kétségessé teheti a vérvétel eredményét, ezért én mindenképp kitartást javasolnék, a lisztérzékenység igazolását célzó vérvétel után már elkezdhető a diéta.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Figyelem! A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes - különösen a terápiára vonatkozó - tanácsok az orvostudomány fejlődése következtében napjainkra túlhaladottá válhattak.
Kérdés: 2011. április 20., 08:46; Megválaszolva: 2011. április 21., 12:46

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Gyomor panasz, gyengeség, fáradtság ?
Tisztelt Doktornő! Olyan problémával küzdök már két-három hete, hogy a gyomromban diszkomfort érzés van, nem fáj nem ég, hanem inkább “morog”, mocorog,...
Iisztérzékenység
Kedves Tünde! 21 éves leányom lisztérzékeny. Az adalékanyagokkal kapcsolatosan elég sok félét olvastam, hogy mit lehet és mit nem lehet. Miket szabad és miket...
Gluténérzékenység kimutatása
Tisztelt Doktor Úr! Szeretném megkérdezni, elfogadják e hivatalosan az ételintolerancia kimutatása ujjbegyből vett vérvizsgálatát, az ún. IgG ellenanyag...
Lisztérzékenység és gyomortükrözés
Tisztelt Doktornő/úr! Szeretném megkérdezni, hogy a lisztérzékenységi vizsgálathoz, szükséges a gyomortükrözés? Syncumart szedek, és nekem elég nehéz LMWH...
Lisztérzékenység vizsgálat előtt
Tisztelt Doktor úr! Liszérzékenység gyanújával fordultam háziorvosomhoz ez év elején, aki beutalót adott a Gastroenterológiára. Ott csak 3 hónap múlvára...