Vízhólyag szerű kiütések a testen

Üdvözletem! Olyan problémával fordulok önhöz, hogy előszőr a testen majd mostmár csak az arcon vízhólyag szerű ki ütések jeklentekzenk. Ezek a ki ütések meg jelenik a testen egyszerre csak egy majd vízhólyag lesz belőle ezt steril tűvel ki szúrjuk majd utána be gennyesedik be varasodik majd folt marad a helyén. A hólyag átmérője változó 5-10cm. Már kettő orvosnál is voltunk, szövettan is volt, de negatív eredményel. Egyedül, amit találtak kevés a szervezetbe a vas és glutén érzékenység. Erre a kettőre nagyon oda figyelek, de így is jellenek a hólyagok. Volt konzílium, de ott se találtak semmit se. Volt egy gyanú egy be gyulladt fogra is amit kihőztak, de a fogorvos szerint nem kellet volna azt kihízni se. Most szegedre mentünk gyógyszer allergia vizsgálatra, de semmi különösebb gyógyszert nem szedek (esetleg gyanakodtak antibiutikumra, fájdalom csillapítóra és érzéstelenítőre. Gyógyszert, amit felírtak: 2x1 chloropyramine és Advantanos 1% hűtő kenőcs de ezek alkalmazása se segített.

Dr. Bodnár Edina válasza Lisztérzékenység témában

A glutén érzékenység okozhat ilyen bőrtüneteket, ezért nagyon szigorú diétát javaslok. Ha emellett sem javulnak a bőrtünetek, akkor Dapson tabletta szedése javasolt. Belgyógyászati kivizsgálás, gyomor- és béltükrözés, illetve további allergológiai vizsgálatok javasoltak.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. november 27.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Gyomor panasz, gyengeség, fáradtság ?
Tisztelt Doktornő! Olyan problémával küzdök már két-három hete, hogy a gyomromban diszkomfort érzés van, nem fáj nem ég, hanem inkább “morog”, mocorog,...
Gyógyszer szedése
Tisztelt Doktor Úr! IBS szindrómában szedhető-e a Supplin antibiotikum? Az IBS-t mivel lehet kimutatni vagy igazolni. Nekem volt tükrözésem ill. vérvétellel...
Gyomorfájás
Kedves Dr úr! Szeretném megkérdezni, h az 1 hónapja tartó gyomorfájásom valóban a Lisztérzékenység miatt lehet? A Gy tükrözés alkalmával megállapították, a...
Gluténérzékenység: stressz, lisztes...
Tisztelt Doktor Úr! Pár napja háziorvosomhoz fordultam a panaszaimmal, aki azt mondta minden bizonnyal glutén vagy laktóz érzékenységem van. A vizsgálatok...
LEhet e nagy bajom?
Tisztelt Doktornő! Lisztérzékeny vagy járok vissza rendszeresen gastroenerológiai szakrendelésre. Legutóbb mikor ott jártam felírt nekem vas ferrintin stb...
Autóinmun betegségek
Kedves Doktor. Nő! Válaszát nagyon szépen köszönöm és az iránt érdeklődném, hogy a betegségemmel kapcsolatba milyen autóinmun betegségek jöhetnek szóba mikor...