Emésztőrendszeri problémák, hová forduljak?

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Már két éve vannak panaszaim, időnként sok gyomorsav, puffadás, tavaly nyáron ehhez hányás is társult, ami a háziorvosom szerint bélgyulladás lehetett és diétát javasolt. Vizsgáltak már vakbélgyulladás gyanújával is, amikor olyan mértékű szúró fájdalmat éreztem a hasfalamban, hogy kiegyenesedni nem bírtam, mégsem találtak semmit. Mostanában ezekhez a panaszokhoz erős hasi diszkomfort érzet párosul, már-már hányinger, de mégsem, csak nagyon kellemetlen, émelyítő érzés, és szurkálás gyomortájékon. Igyekszem kiegyensúlyozottan étkezni, és sokat pihenni, mivel nagyon fáradékony vagyok, de nem segít. A kérdésem az lenne, hogy hová fordulhatnék ilyen panaszokkal? A háziorvosom rendre a bélgyulladásra hivatkozik és hazaküld, én azonban most már komolyan aggódni kezdtem, hogy lehet valami komoly bajnak a jelei ezek? Igaz évek óta fel-fel tűnnek a panaszok, de most sokkal erősebbek, mint eddig és sok kellemetlenséget okoz, hogy az ébredéstől elalvásig ez a szörnyű érzés van a gyomromban. Mit tehetnék, mire utalhatnak a jelek? Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Dr. Csuth Ágnes válasza emésztőszervi panasz témában

Gasztroenterológiai szakrendelésre kérjen egy beutalót, ha az életmódváltás sem segít a panaszokon. Addig is napi ötszöri kis étkezés, kímélő étrend, bő folyadék, probiotikum kúra javasolt. A stresszt csökkentse!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. július 11.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Gyomorpanaszok mitől?
Tisztelt Cím! Következő kérdéssel fordulnék Önhöz: A gyomrommal nem vagyok elégedett mert mondhatni, hogy szinte folyamatosan olyan érzés mintha meg lenne...
Mi lehet a kidülledő has oka?
Minden egyes étkezés után a hasam természetellenesen feszül, nagyra nő, kellemetlen, és nem egy esztétikus látvány. Az a baj, hogy ez egész nap ilyen...
Mitől/Miért fáj?
Jónapot Dr.Úr/Nő azt szeretném megtudni, hogy 4 napja beteg lettem kezdetén a gyomrom fájt majd hánytam 2 szer a gyomorfájdalum elmult és hejette a belem...
Emelkedett GA 72-4 tumor marker érték
Tisztelt Dr Úr! /Nő 2009 évtől erősen, van mikor gyengébben fáj a gyomrom és a köldököm körül. Több vizsgálaton voltam /Hasi UH, gyomor tükrözés...
Nomixot szedhetek-e?
Tisztelt Doktor Úr Refluxos vagyok, és 9 napig szedtem újra a Controlok PPI-t 1x40, majd szerdától 2x40 adagban, de péntek délutánra hányingerem lett és...
Daganat lehet?
Jó napot! Segítséget szeretnék kérni öntől, hogy közelebb kerüljek a tüneteim okozójához. Több, mint egy éve kezdődtek a panaszaim, melyek a hasam bal...