Lábtörés után

Tisztelt Doktor Nő, Úr! Július közepén eltört a lábközép csontom. Egy hét fekvőgipsz, majd 4 hét járógipsz után 2 hete levették azt. De még mindig dagadt a lábam és sántítok. Normális ez a folyamat 58 éves korban? Éva

Dr. Bogdán Aurél válasza csonttörés témában

Vizsgálat nélkül, illetve a dokumentációk ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Leírása alapján 8 hete volt a balesete. A törés 5-6 hét alatt gyógyul meg annyira, hogy terhelni lehessen. eddig rögzítjük gipsszel. Gipszlevételt követően általában ugyan annyi idő szükséges még a teljes gyógyuláshoz, mint ameddig a gipsz fent volt. A végtagnak vissza kell szokni a korábbi tevékenységhez, az izommunkának is újra teljessé kell válni és a kialakult inaktivációs izomsorvadásnak is regenerálódni kell. ha 12 héttel a baleset után is vannak panaszai, keresse fel kezelőorvosát.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. szeptember 12.

Kérdések és válaszok: Elsősegély, sérülések

Törött végtag, műtött láb
Nyolc hete műtöttek sípcsont töréssel, velőűrszegezést csináltak, tíbia és fibula törés volt, darabos. Fém van benne, a nyitott gipzs után, het hétig...
Csípőtörés
Szép estét! Panaszom a következő. 1 hete vagyok korházban, autó gázolt el miből kifolyólag tört 5 bordám, légmellem lett stb., De ami az igazán aggasztó...
V. Lábközépcsont törés
Eltört az V. Lábközépcsontom, mert sajnos rosszul léptem, tudtam rajta járni csak egy pici fájdalommal járt, bementem a sürgősségire csináltak egy röntgent...
Kézközépcsont törés
Jó napot kívánok! Egy olyan kérdésem lenne, hogy a jobb kezemben kézközépcsont többszörös áll fenn, még a mai nap is és ez tart egészen október végéig....
Lábközépcsont törés 2.
Tisztelt Dr. Bogdán Aurél Úr, nagyon köszönöm korábbi válaszát. Engedje meg, hogy csatoljak egy friss rtg képet, ez június 26-án készült. Talán így már...
Lábközépcsont törés
Tisztel Doktor Úr/Nő, 2018.05.30-án lépcsőn elbotlottam. 05.31-én diagnózis: Az V-ös metat. distalis felében subcapitálisan jó helyzetű hosszú ferdetörés...