részleges bokaszalag szakadás

A 14 éves öcsém sérülésével kapcsolatban lenne kérdésem. Az öcsém még hétfőn (13.03.04.) sérült meg. Az előzményekhez annyit, hogy vonattal járunk iskolába. A lakóhelyünkön kb. 12-15 perce lakunk az állomástól. (Az iskola viszont az ottani vasútállomástól kb. 22-25 percre van, míg a két település között 17 perc utazás.) Iskolából jöttünk hazafelé, mikor már az állomáshoz igen közel jártunk, amikor megláttuk, hogy megáll egy vonat. Elkezdtünk futni, hogy elérjük. (Egyébként kettőnkön kívül még 6 rokonunk illetve barátunk, osztálytársak is voltak a "csapatban".) Ahogy futottunk le a lépcsőn (mert, hogy az állomás aluljáróval ellátott) az öcsém az utolsó lépcsőfokról rosszul lépett le és aláfordult a bokája. Nagyon nehezen tudott ráállni. A vonathoz is úgy jutott el a sérülés helyszínétől, hogy az ott levő unokaöcsénk és az én vállamra rátámaszkodott. A vonatról való leszállást követően is ilyen „felállással” tudott haza jönni. Mire hazaértünk a bokája fel volt dagadva. Mivel orvoshoz nem tudtunk menni és a szüleink még nem értek haza a munkából, adtam neki egy fájdalom csillapítót és beborogattam a sérült bokáját, valamennyire apadt a dagadás, de a fájdalma igazán nem csillapodott. Miután szüleink csak jóval később értek haza, így orvoshoz csak másnap vittük (vitték) el. Sajnos részleges bokaszalag szakadást állapítottak meg a bal külbokáján. 2 hétre fekvőgipszet kapott. A gipszlevételre 11 nap múlva (13.03.19.) kerül sor. Mindenhez hozzátartózik, hogy kézilabdázik immáron 5 éve. 1. Számíthat (unk) -e arra, hogy további rögzítést kap? 2. Ha igen. Akkor járógipszre vagy bokarögzítőre számítson/számítsunk? 3. Mennyi időbe telhet a teljes felépülése? 4. Mikor mehet legközelebb iskolába? 5. Mikor kezdheti el ön szerint újra az edzéseket? A válaszát előre is köszönöm. Sülysáp, 2013. március 8. K.J. Sándor (17)

Dr. Holnapy Gergely válasza bokaszalag-szakadás témában

Tisztelt Uram!

Kérdéseire sorrendben a válaszaim a következők:

1/ Igen, vélhetően szükséges lesz további rögzítésre.

2/ Ez lehet akár járógipsz, akár tépőzáras bokarögzítő, amely a járást megkönnyíti, de a boka ismételt kifordulását megakadályozza. Ez függ attól hogy a duzzanat mennyire szűnt, illetve attól, hogy az ismételt vizsgálat során milyen mértékűnek tűnik a szalagrendszer stabilitása. (illetve attól, hogy a kezelés helyszínén az adott időpontban elérhető-e más rögzítési mód, mint a gipsz, van-e gyógyászati segédeszköz bolt)

3/ Teljes felépülés 6-8 hetet is igénybe vehet.

4/ Járógipsz ill bokarögzítő felhelyezését követően mehet iskolába, de ez függ attól is, hogy milyen hosszú utazás ill. gyaloglás szükséges az iskola eléréséhez. Rögzített végtagnál javasolható a végtag felpolcolása akár az iskolában is.

5/ Minimum 6-8 hét a sérüléstől számítva, de akkor is csak fokozatos terhelés javasolt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2013. március 08., 18:20; Megválaszolva: 2013. március 20., 22:13

Kérdések és válaszok: Elsősegély, sérülések

Bokaszalag
Olyan kérdésem lenne, hogy 2016.01.26-án este futás közben bele léptem egy vízelvezetőbe melynek következtében a jobb bokám kifordult. Aznap este...
Állatharapás
Tisztelt Dr. Szabó Zsuzsanna! Munkám során járunk ki terepre. Egyik alkalommal, most április 5.-én, egy illegális területfeltöltésnél jártunk...
Elváltozás a combon mitől?
Tisztelt Doktor! Egyik napról a másikra arra lettem figyelmes, hogy eldeformálódott a bal combom. Egy mélyedés van benne, mintha lyuk lenne, vagy egy...
Csípőtörés
Szép estét! Panaszom a következő. 1 hete vagyok korházban, autó gázolt el miből kifolyólag tört 5 bordám, légmellem lett stb. De ami az igazán...
lábsérülés
Tisztelt Doktor Nő! A napokban (Február 11.) szerencsétlenül léptem és kicsit megbicsaklott a jobb lábam. Utána pár óráig közepesen fájt a...