Nem tudok lefogyni

Egész életemben jóformán egészségesen étkeztem, sosem voltam otthon ülős, minden nap mászkálok, folyton mozgásban vagyok. Sportolok is gibbon slacklinet, a munkahelyemen is folyamatosan pakolni, mászkálni kell. Mostanra már feladtam az egészséges étkezést, napi egyszer normál adagot vagy annyiszor sem eszem, mert már végleg elegem van, hogy bármit teszek sose fogyok, pedig mindig kevesebbet ettem az átlagnál, és mozogtam, mégis folyton hízok, de már olyan mértékben, hogy annak ellenére, hogy a háziorvosom se ismerne fel olyan ritkán merészkedek el hozzá, most orvosi segítségért fordulok. Mi okozhatja azt, hogy indokolatlanul folyton csak hízom gyerekkorom óta? Mit tehetek ez ellen? Pszichés oka lehet, mint az asztmámnak?, De az asztmám már elmúlt pár éve mióta jól vagyok, a kilók viszont csak egyre szaladnak felfele. az utóbbi években 140 és 160 kg között ingázok, volt, hogy két, három hónapig csak gyümölcslén élek, ameddig csak bírja a szervezetem, mert egy idő után felkelni is alig birok, azután eszek diétás ételeket, akkor megint hízok és így tovább. Ettől már tönkrement a gyomrom, és nem érek el semmit vele. Nem tudom már mit tehetnék. Tudom, hogy nem helyes ez az éheztetés de tényleg nem tudok más megoldást, hisz a diéta és a sport nem segített. A családban vannak hasonló gondok, de nálam a legnagyobb, és nem vigasztal a válasz, amit kaptam eddig, hogy ez genetika, és ez van...nem akarok beletörődni.

Dr. Molnár Dóra válasza Étkezések száma témában

Kedves Kérdező! Úgy gondolom, hogy az étkezési szokások megváltoztatása mégiscsak fontos lenne. Ha ritkán eszik, akkor a szervezet úgy érzi, hogy kiszámíthatatlan a következő étkezés ezért raktározási üzemmódba kapcsol. Ha rendszeres kis mennyiségű ételt fogyaszt, ami ráadásul valamivel kevesebb, mint a napi szükséglet, akkor a szervezet nem raktároz, sőt mobilizál is energiát két étkezés között, ha nem elegendő a bevitt, mennyiség. A kiegyensúlyozott táplálkozás is fontos, ezért nem válik be a gyümölcslé kúra. Szóval 4x, 5x naponta, de VALÓBAN keveset! Érdemes lenne egy dietetikussal egy megvalósítható, mintaétrendet kidolgozni! Kitartást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. március 09.

Kérdések és válaszok: Elhízás

Elhízás kezelése tb támogatással
Párom 71 éves. útóbbi 5 évben 45 kg hízott. Vészesen kövér. Sajnos nem tudom kezelni, hogy ne egyen sokat, mert ha nem elég, amit eléteszek, akkor pótolja...
Vérkép [LDH, GPT, GGT]
Szép napot! Az utóbbi két évben lassan 20 kilót fogytam, nem iszok alkoholt, gyógyszert sem szedek. Rekeszsérv műtét előtti vizsgálatkor jött ki ez a...
Pajzsmirigy?
189 cm vagyok és 120kg. Nagyon elegem van abból, hogy nem tudok lefogyni. Naponta 2000kcal alatt van a bevitelem, (naplózom) 1,5 órát kardiózok heti 3 nap,...
Stroke után hízás
Üdvözlöm! Kb egy éve stroke-os lettem, fél évig kórházban voltam. Utána kb 4 hónap alatt 7 kg-ot híztam, melyet nem tudok menni. Tudok menni, napi 2-4 km...
"rossz íz" nem maradhat
Tisztelt Doktor úr! Igen kínos kérdéssel fordulok önhöz, amit a saját nőgyógyászomtól személyesen nem mertem megkérdezni. Körülbelül egy éve rossz ízű a nemi...
Miért hízok?
2018 Augusztusában abbahagytam a fogamzásgátló szedését, 6 évig szedtem mindvégig 58 kg voltam., Amióta abbahagytam azt veszem észre, hogy elkezdtem hízni,...