Ételintolerancia és -allergia

Tisztelt Doktor úr! Évek óta tartó gyomorpanaszaim miatt (hasmenés, hasi görcsök, puffadás, fogyás) nyáron felkerestem egy gasztroenterológust, aki vérvizsgálattal megállapította, hogy semmilyen ételallergiám nincs. Fizikális vizsgálata és a hibátlan laborleletem alapján pedig egészségesnek minősített. A panaszaim továbbra is fennálltak, ezért egy magán belgyógyászati rendelőben egy ételérzékenységi gyorstesztet végeztettem, ahol azt állapították meg, hogy erősen érzékeny vagyok a tejre, élesztőre, teljes tojásra, illetve enyhén a búzára és a kukoricára. Kiiktattam mindezeket az ételeket az étrendemből, azóta szerencsére a panaszaim teljesen megszűntek - bár súlygyarapodás nem történt, ami elég aggasztó számomra. Attól tartok, hogy a fent felsorolt táplálékok elhagyása olyan korlátozott tápanyagbevitelt generál, hogy vitaminhiányom lesz, vagy más következményekkel jár a már szinte egyoldalú táplálkozás, amit így alig tudok változatossá tenni. Emellett szeretnék hízni is, mert a jelenlegi súlyom a normál érték alatt (173/59) van és nem is érzem jól magamat a bőrömben. Mit javasol? Megpróbálhatom egyenként visszavezetni azokat a táplálékokat, amikre elvileg érzékeny vagyok? Lehet bajom belőle? (Ha például a búzára enyhén érzékeny vagyok, akkor, mennyire valószínű, hogy a fokozatos visszavezetéssel az étrendembe nagy károkat okozhatok -, mint pl., amit a lisztérzékenység okoz). Válaszát köszönöm!

Dr. Plósz János válasza ételallergia témában

Jó nyomon jár, az enyhe érzékenységet mutató összetevőket véleményem szerint nyugodtan vissza lehet építeni az étkezésbe. Ha ezek nem okoznak problémát, akkor a későbbiekben kis dózisban a többivel is meg lehet próbálkozni (bár tejtermékek nélkül már biztosítható a megfelelő energia-, vitamin és nyomelem-bevitel is) .

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. január 07.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Bekakilás /tejallergia?
Tiszelt Doktor Úr! Fiammal (6 éves lesz) nyáron voltunk kórházban fulladás miatt, asztmát állapítottak meg nála. kontrollon végeztek nála börtesztet, ahol a...
Csecsemő tejfehérje érzékenysége
Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! Kisfiam a héten lesz fél éves. 3 hónapja küzdünk a tejfehérje allergia okozta véres széklettel. Anyatejes, tápszert nem kap....
Tanácskérés ételallergia ügyben
Tisztelt Doktornő! A Synlabnál allergia vizsgálatot végeztettem 2 éve, amikor almára, narancsra, és őszibarackra IgE pozitív eredményt hoztak ki. Azóta...
Élelmiszer allergia
Tisztelt Doktornő! Két éves koromban tojás érzékenységet mutattak ki nálam, de a háziorvosom nem foglalkozott ezzel, így fogyasztottam tojást, nagyon sokáig...
Allergia
Tisztelt Dr. Nő/Úr! Az lenne a kérdésem, hogy-mivel erős pollen allergiám van- (febr-okt) a Nutritiv vérvizsgálat kimutatott több pozitivitást! Köztük mogyoró...
Kereszt allergia - Feldagadt száj
Tisztelt Dr. Nő/ Úr! Én egy 18 éves eléggé elkeseredett fiatal ember vagyok! Egész nyáron edzettem sportoltam 97 kg voltam, aztán az egyiknap étekzés után fel...