Bekakilás /tejallergia?

Tiszelt Doktor Úr! Fiammal (6 éves lesz) nyáron voltunk kórházban fulladás miatt, asztmát állapítottak meg nála. kontrollon végeztek nála börtesztet, ahol a tejre nagyon erös allergiát mutatott a vizsgálat. Párhuzamosan szeretném megjegyezni, hogy nyár elején voltunk már egyszer gasztroenterológusnál, mert tavasszal nagyon sokszor volt hasmenése és hasfájása. Akkor fruktóz felszívódási zavart állapított meg nála az orvos. Utána mióta betartottuk, hogy azokat a gyümölcsöket nem eheti, amit mondott a doktor úr, el is múltak azok a tünetei. Nyáron és tavasszal szinte nem jártak a gyerekeim oviba (covid, betegség, nyaralás), viszont mióta szeptember óta megint jár folyamatosan óvódába, heti 1x elöjött az a probléma, hogy bemegy a kaki a bugyijába. Próbáltuk kilogikázni milyen napokra jellemzö leginkább akkor, amikor az oviban tejfölös /tejes étel van. Most nagyon felerösödött, szinte minden nap bemegy neki. Megfigyeltem, úgy történik, szellent egyet és azzal a lendülettel van neki az alsójában. Nem hasmenés - kicsit lazább széklet, söt van, hogy csak az a része olyan lazább, ami a gatyában landol, a maradék teljesen normális. Most már ott tartunk, hogy napi 1x elöfordul a dolog. Itthon én szinte nem is fözök tejfölös/tejes dolgokat. Nem tudom, hogy esetleg nem e ez megterhelö a szervezetének, hogy itthon szinte semmi tejeset nem eszik - most meg, hogy folyamatosan járt oviba esetleg túl sok neki? Vagy lehet tényleg kialakult nála ez az étel allergia? Nem tudom, mennyire fontos információ, bekakilással soha nem volt gondja neki, régebben sem. Viszont a bepisiléssel igen éjszakaival és nappalival egyaránt. Nekem olyan érzésem van, mintha az izmával lenne gond, mert ha nem vagyunk wc közelben akkor nem tudja tartani, befolyik neki a nadrágba. Ezzel kapcsolatosan gyerek urulógussal vagyunk kapcsolatban, bár sajnos még nem értünk el javulást - most gyógyszert szed rá (Ditropan). Köszönöm elöre is ha tud valami tanácsot adni!

Dr. Vas Felícia Emese válasza ételallergia témában

Kedves Szülő! Köszönöm a részletes leírást gyermeke problémájáról. A leírás és panaszok alapján az oviban kapott tejfehérje miatt előfordulhat az allergia. Egy dolgot volna még fontos tisztázni-akár a házi gyermekorvosukkal-, mégpedig, hogy fiánál székrekedés jellemző-e? Mert akkor lehet az ún. széklet túlcsorgás is a probléma. Valamint állhat akár pszichés ok is a háttérben, hiszem a gyermekekben óvodáskorban alakul ki, hogy a székletürítés nem közösségi feladat és tartogatni kell., de a tanulás folyamata alatt nem csinálják még olyan ügyesen. Összefoglalva tehát állhat diéta hiba miatti ételallergia, túlcsorgás, valamint pszichés ok a háttérben. Javaslom, hogy egy ideig vezessenek tüneti naplót: milyen ételekre milyen tüneteket produkál a gyermek, milyen a széklete, társul-e fájdalom hozzá, stb. és ezzel a naplóval keressék fel a korábban felkeresett gasztroenterológust! A legjobbakat kívánva, tisztelettel,

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. január 02.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Csecsemő tejfehérje érzékenysége
Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! Kisfiam a héten lesz fél éves. 3 hónapja küzdünk a tejfehérje allergia okozta véres széklettel. Anyatejes, tápszert nem kap....
Tanácskérés ételallergia ügyben
Tisztelt Doktornő! A Synlabnál allergia vizsgálatot végeztettem 2 éve, amikor almára, narancsra, és őszibarackra IgE pozitív eredményt hoztak ki. Azóta...
Élelmiszer allergia
Tisztelt Doktornő! Két éves koromban tojás érzékenységet mutattak ki nálam, de a háziorvosom nem foglalkozott ezzel, így fogyasztottam tojást, nagyon sokáig...
Allergia
Tisztelt Dr. Nő/Úr! Az lenne a kérdésem, hogy-mivel erős pollen allergiám van- (febr-okt) a Nutritiv vérvizsgálat kimutatott több pozitivitást! Köztük mogyoró...
Kereszt allergia - Feldagadt száj
Tisztelt Dr. Nő/ Úr! Én egy 18 éves eléggé elkeseredett fiatal ember vagyok! Egész nyáron edzettem sportoltam 97 kg voltam, aztán az egyiknap étekzés után fel...
Ételintolerancia és -allergia
Tisztelt Doktor úr! Évek óta tartó gyomorpanaszaim miatt (hasmenés, hasi görcsök, puffadás, fogyás) nyáron felkerestem egy gasztroenterológust, aki...