Melyik rákszűrési vizsgálat a legcélravezetőbb, ugyanakkor egyben kíméletes?

Kedves Doktornő! Édesapám 46 évesen hunyt el áttétes bélrákban, és egy gasztroenterológus azt mondta nekem, 10 évet kell vissza számolni a rák kialakulásig a haláltól, tehát az 36, és mivel egyenes ági leszármazott vagyok, ezért újabb 10 évvel ha visszamegyünk, akkor kell az első kolonoszkópiás szűrővizsgálatot elvégezni. Én 28 vagyok, szóval két évvel már csúszásban vagyok.:) Arról szeretnék tájékozódni, hogy a 3D nagy felbontású ultrahang készülék, mennyire mutat ki részletesen polipokat, és ha össze kellene hasonlítani egy kolonoszkópiával, akkor az, mennyire helyettesítheti azt (a, mintavétel hiányának hátrányát leszámítva?) Szorongásos depresszióval küzdök az elmúlt hónapokban, részben ez köszönhető a munkahelyemnek is, részben pedig a félelemnek, amit a kór lehetősége okoz bennem. Éppen ezért olyan vizsgálatot szeretnék elvégeztetni magamon, amelynek az eredménye nagyon nagy valószínűséggel ki tudja zárni a rák, vagy az azt megelőző elváltozások jelenlétét (pl polipok), viszont ha van, ami kíméletesebb, de ugyanolyan biztos módszer… akkor inkább azt választanám. Olvastam a CT-kolonoszkópiáról is. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Plósz János válasza rákszűrés témában

A szűrés elkezdésével még nincs elkésve (egyenesági rokonként sem). Az ultrahang nem alkalmas a bélnyálkahártya megítélésére. A virtualis CT alapú colonoscopia viszaont igen, ez lehet az egyik választható módszer, mely megfelel az Ön kérésének. A másik, az altatásban végezett endoscopos colonoscopia lelet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. október 12.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Rákszűrés eredmény
Tisztelt Doktor Úr! Szeretném, ha értékelné a citologiám, mennyire kell, megijedjek. P3 kenet megfelelő transzform zona van Ec van zavaró mértékű lobbosodás...
P3 majd 1 hónap múlva P2 illetve...
Tisztelt Dr. Szalóczy Péter Doktor Úr! A következő kérdésem lenne, ez év októberében kaptam egy P3 majd novemberben másik orvosnál levett rákszűrés eredményem...
Méhnyakrák szűrés, kauterizáció
Tisztelt doktorno! A tavaly ev elejen a mehnyakrak szures eredmenyem elvaltozott sejteket mutatott ki.megismeteltek hat honap mulva, amikor negativ lett az...
Rákszűrésre visszahívtak, lehet, hogy...
Tisztelt Doktor úr! Érdeklődni szeretnék, hogy voltam nőgyógyászati rákszűrésen és most kaptam egy beutalót szakrendelésre. Az eredményem a következő Cyt,...
Rák szűrő vizsgálat?
Udvozlom kedves Doktor Ur/No, Sajnalatos modon rakos megbetegedest diagnosztizaltak egyik rokonnal, ami eleg koran lett felismerve. szeretnem megtudni, hogy...
Szükség van-e még rákszűrésre?
Tisztelt Doktor úr/Doktor nő! 12 éve volt egy nőgyógyászati hasi műtétem, mely során eltávolították mindkét petefészkemet és a méhemet, mert mindkét...