Hosszú ideje tartó hányinger, szédülés, gyengeség

Tisztelt doktornő! Most már tizenöt hónapja élek folyamatos hányingerrel, fél év alatt tíz kilót fogytam a nem evés miatt, ezt a súlyomat tartom is. Az utóbbi időben, nagyjából egy két hónapja szédülés, gyengeség is csatlakozott a tüneteimhez. Orvosilag már elég sok helyen jártunk, gasztroenterológusnál, endokrinológusnál, nőgyógyásznál, pszichiáternél, hátha esetleg lelki eredetű a probléma, de mindezidáig eredmény nem született. A hasi ultrahangom negatív, a legutóbbi vérvételem eredményén pedig mindössze annyi látszik, hogy a NEUT 36, 2%, a LYMPH pedig 57, 5%. Azért fordulok önhöz a kérdésemmel, mert kicsit bizonytalanok vagyunk azon a téren, hogy neurológiailag is érdemes-e keresnünk a baj forrását. A körülbelül két hónapja tartó szédülés rendszertelenül jelentkezik, hol reggel, ébredés után, hol nap közben, hol este, attól teljesen függetlenül, hogy ettem-e valamit vagy nem. Folyadékbevitelre kifejezetten ügyelek, emellett kiegyenlített étrendet követek már egy ideje. A szédüléshez esetenként csatlakozik fejfájás is, ami nem erős, de nekem nem fájt a fejem soha életemben, ezért ezt is tünetnek mondanám. Abban bízom, esetleg a doktornő tudna valamilyen tippel vagy tanáccsal szolgálni, merre keresgéljünk még. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza alultápláltság témában

Kedves Kérdező! Miért koplal? Miért ez az önpusztító viselkedés? A psychiátere nem volt a helyzet magaslatán! Ha valaki nem eszik, az lefogy. Ha továbbra sem eszik, meghal. Ezt akarja? Csodálkozik, hogy szédül és fáj a feje? Ha tartósan megfelelően táplálkozik és éli az életét, a tünetei bizonyára el fognak múlni. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. augusztus 06.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Cea tumormarker
Tisztelt DoktorNő! vérszegénység miatt tumormarker vizsgálatot irtak elő. Minden tumormarker jó a cea egy kicsit emelkedet 3.5 kérdésem az...
Mikor térhetek vissza munkakörömbe?
Tisztelt Doktornő! Márciusban bal vállam humerus proximális végének törését szenvedtem el. Konzervatívan kezelték, ám mozgástartományom...
Lehetőségek
Tisztelt Dr. Úr! Előző kérdésem után most November 4 volt a műtét. Úgy volt, hogy sztoma zárás és sigmabebel resectio lesz, amit utána...
Dudor a végbélnyiláson belül
Tisztelt Doktor Úr! A munkám miatt ülő életmódot folytatok napi 10 óra számítógep előtt nagyon kevés mozgás sajnos túlsúlyos 93 kg. Kb.egy...
PVNS nyílt térd műtét
PVNS: Nyílt térd műtét alul-felül vágás után 5-6 hétbe még nem hajlik a térd, ez normális? Kell valami gyógytorna vagy idővel alakul?...
Fejfájás?
Kedves Doktor Nő! Múlt hét pénteken kezdődött a panaszom és azóta is tart! Enyhe fejfájásom van és ez a fejem bal oldalára lokalizálódik,...