Rekeszsérv

Tisztelt doktor úr! 2015 februárjában kezdődtek a gyomor és szegycsont mögötti égő érzéses panaszaim, valószínűleg a túlzott koffein fogyasztás váltotta ki, de mivel folyamatosan testépítéssel foglalkoztam, már idén a 4. éve így elég nagy súlyokat is emelgettem, és nem egyszer öv, és mindenféle védőfelszerelés nélkül! Akkor elmentem a háziorvoshoz aki rabyprex nevű gyógyszert írt fel, amit egy hónapig szedtem, és viszonylag javult a helyzet, de az elhagyása után, pár nappal evések után, úgy éreztem mintha a falatok a mellkasomban ragadtak volna, és egyfajta gombócérzés keletkezett a torkomban, ami mostanra már olyan mintha nyelésnél egy lufi lenne ott, elég kellemetlen, főleg evés és ivás után érződik jobban! A gyomortükrözésen diónyi rekeszsérvet diagnosztizáltak, de az orvos aki végezte, azt mondta, hogy ezzel nem kell foglalkozni, és felírt egy noacid nevű gyógyszert ami szinte semmit nem használt! A panaszaim még mindig megvannak, időnként mellkasi fájdalom, és nehézlégzés, valamint a torkomban lévő gombócérzéssel eléggé csökkent a teljesítményem, a munkámban sajnos! étvágyam sem nagyon van, de egész nap szinte alig érzek éhség vagy szomjúságérzetet, a testsúlyomból 3 hónap alatt 5 kilót veszítettem! Azt szeretném megkérdezni, hogy ezt a rekeszsérvet lehet e műteni? vagy nőni fog e még ez, mert már most is úgy érzem, hogy egyre nagyobb, és ha esetleg műtik, akkor utánna normális életet tudok e élni, korlátozások nélkül?

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Plósz János válasza hiatus hernia témában

A rekeszsérv operálható, akár laparoscopos úton is. Műtét után korlátozások nélkül, normális életvitel tervezhető. A jelentős súlyokkal történő edzés azonban igen magas hasűri nyomásértékeket eredményez, mely a rekeszsérv kialakulásához, méretének növekedéséhez illetve műtét utáni újra kialakulásához vezethet. Ha a Rabyprex hatásos volt a panaszokra, érdemes azt használ, a gyakori, rendszeres, nyugodt, kis étkezések tartása mellett. Ezen kívül a szénsavas italok kerülése valamint ágyban a fejvég megemelése javasolható.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2015. május 18., 18:11; Megválaszolva: 2015. május 18., 21:28
Kérdések és válaszok: Egyéb
hiatus hernia
T.Doktor Úr! Gyomortükrözésem során 2 cm-es hiatus herniát állapítottak meg. Hogyan kell elképzelni ezt a betegséget? A rekeszizmon keletkezett egy...
rekeszsérv
Tisztelt Doktor Úr! 7 éve diagnosztizáltak nálam rekeszsérvet, refluxot. Azóta szedek protonpumpagátlót, 40 mg/nap folyamatosan. 5 év mulva újra...
Rekeszizom probléma?
Tisztelt Doktor Úr! Az alábbi problémában szeretném a véleményét kérni mert a kivizsgálások elakadtak és kicsit tanácstalan vagyok merre...
Rekeszsév
Tisztelt Doktor Úr! Nagyon szépen köszönöm a válaszát az erozív nyelőcsőgyulladással kapcsolatban% Akkor a Candidát kizárhatom. A...
Zsibbadás, gyomorhullámzás
Tisztelt Uram/Hölgyem, egy olyan problémával fordulnék Önhöz, mert már 17 éves korom óta (most 40 éves vagyok) zsibbad a hasam, karom, combom...