Ct vizsgálat kérelmével kapcsolatos kérdés

Tisztelt Doktornő! A nővérem 2018-ban esett át egy műtéten, vastagbél daganata volt rosszindulatú. Mivel időben kezelték semmilyen utókezelést nem kapott. 2020-ban volt rutin tükrözésr ott semmit nem találtak. Most 2023-ban volt tükrözésen ahol 3 polipot távolítottak el és elküldik CT vizsgálatra a papírt csatoltam. Mivel szinte semmi felvilágosítást nem kapott ezzel kapcsolatban, hogy mi szerepel a papíron és milyen okból van szükség a CT-re Öntől szeretnénk segítséget kérni, hogy van-e okunk aggódni, illetve láttak-e bármit, amit mi nem tudunk ha a papírból ez kiderül. Előre is köszönöm a válaszát! Tisztelettel!

Dr. Baki Márta válasza vastagbél daganat témában

Tisztelt Kérdező! A vastagbél daganatos betegek műtét utáni folyamatos ellenőrzése szükséges. Ebbe bele tartozik, hogy időnként CT vizsgálatot is végezzenek. Már ez is indokolttá tette nővére megfigyelését. Másrészt pedig a vastagbél tükrözés során eltávolított polipnak sincs még meg a szövettani eredmnye, tehát szintén indokolttá válik a CT vizsgálat. Harmadrészt pedig a hasi ultrahangos vizsgálat (a kérőlap szerint) a vékony- és vastagbél találkozásánál lévő bélszakasz falát vastagabbnak észlelte. Ennek pontos tisztázásához is CT vizsgálat a megfelelő. Összefoglalva: a rutin ellenőrzések során is szükséges CT vizsgálatot végezni, s ezt még alátámasztotta a polip eltávolítás és az ultrahangos eredmény. Tisztelettel: dr. Baki Márta

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. július 13.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Vakbélrák nyirokcsomó áttéttel
KEDVES DOKTORNŐ EDESANYÁMAT VAKBÉLDAGANATTAL MŰTÖTTÉK FEBR 22 IKEN. MELLÉKELVE KÜLDÖM A SZÖVETTANI EREDMÉNYT, A PET CT EREDMÉNYÉT MÁR TETSZETT ÉRTEKELNI....
6237 Kecel
Tisztelt Dr Nő édesanyám vastagbél daganattal műtötték áttétet képzett a májára májkapuba ezáltal nem műthető kérdezném mit javasolna lehet az effajta...
Daganatos betegseg
Kedves doktorno. Testveremet mutottek vegbel rosszindulatu daganattal. stoma zsakja van. sajnos a daganat elterjedt a majaban a hugyholyagjan es a csontjaban...
Vastagbélrák kezelése
Tisztelt Doktornő! Édesanyámat rossz vérképe alapján (tünetek nélkül) elküldték hasi ultrahangra, majd ct-re, ahol vastagbélrákot találtak. A területileg...
Vastagbél daganat -folyamatos hasmenés
Tisztelt Doktornő! Édesanyám vastagbél daganatos betegsége kapcsán szeretném a tanácsát kérni. Kórelőzmény: 68 éves, korábban kitűnő egészségi állapotnak...
Adenocarcinoma
Üdvözlöm doktornő! Édesapám tünetei egy évvel ezelőtt kezdődtek egy oldal fájdalommal. Megműtötték az oldalát, majd rá pár napra vastagbélrákra (carcinoma) Az...