Lelet értékelés

Tisztelt Webbeteg! Edasapam besargult, el mentünk vérvételre és ctr re. CT EREDMÉNYE CSATOLVA EZT LEGYENEK KEDVESEK KIERTEKELNI. Közérzetem jó, étvágya van, úgymond semmi panasz. A lelet én leirtak aggodalomra adatnak okot? Koszonom

Dr. Baki Márta válasza Máj- témában

Tisztelt Levélíró! A rendelkezésre álló adatok alapján a vizsgálatot egy 63 éves férfénél végezték. Előzőleg hasi ultrahangos vizsgálat is történt, mely a hasnyálmirigy feji területén (a nyombél mellett, amin keresztül a közös epe-hasnyálmirigy vezeték is fut) talált valamilyen elváltozást. Ezt a CT vizsgálat nem erősítette meg. Ugyanakkor a májban és az epehólyagban különböző eltéréseket igazolt. Nagy valószínűséggel az egyénnek már az előzőekben sem volt a mája teljesen egészséges - cirrozist írtak le a CT-n. Ennek következménye lehet a lép megnagyobbodás és esetleg az a kis mennyiségű folyadék, ami a hasüregben helyezkedett el. A cirrozis követkeményeként göböket igazoltak, ami a máj szerkezetének változását jelenti. Ezen kívül felmerül, hogy a göbök között esetleg rosszindulatú gócok is megtalálhatók. Az epehólyaban köveket találtak, s mellette feltételezhetően nagyobb térfogatú volt az epevezeték vagy a máj és az epehólyag közös vezetéke. Az ágyéki IV-es és V-ös csigolyák szerkezete is megváltozott, esetleg ott is felmerül térfoglalás, áttét gyanúja. A továbbiakban, amint a CT véleményében Is megfogalmazták jó lenne tisztázni, hogy a sárgaságot csak az epefolyási akadály okozza-e. Ezért endoszkópos úton a gyomron keresztül a nyombelet keresik fel, s ha lehetséges, akkor kis csövecskét (sztentet) helyeznek el az elzáródott epevezetékbe, hogy a máj által termelt epe ki tudjon ürülni és így a sárgaság oldódhat. Ezen kívül szintén javasolják, hogy szövettani vagy sejt (citológiai), mintavétel történjék, hogy a betegség felismeréséhez közelebb kerüljenek. A CT leleltben megfogalmazott további adatok életkornak megfelelőek, egyenlőre azokkal további teendő nincs. Tisztelettel: dr. Baki Márta

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. február 25.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Hasnyálmirigy
Tisztelt doktornő, a családunkban (nagyapámnál 68, édesapámnál 48 éves korában - sajnos már nincsenek velünk) diagnosztizáltak...
Ciszták, csomók a mellben
Tisztelt Doktornő! Feleségem miatti aggodalom okán írok Önnek. Idén volt mammográfiai vizsgálaton, ahol megállapították, hogy bizonyos...
Pajzsmirigy kérdés
Kedves Doktornő! 40 éves vagyok, pajzsmirigyemben uh során egy 3 mm es környezeténél kissé echoszegényebb göböt láttak, a bal lebeny...
Vérkép lelet
Tisztelt Doktornő! Mellékelem a leletemet, a vérvétel napján kicsit sűrűbb volt a vizetelem. Thrombocita értékem 2019 ben 425, 2021 ben...
Pajzsmirigyet és nyirokcsomókat érintő...
Tisztelt Orvosok! Az alábbi leírásról szeretném a véleményüket kérdezni! Válaszukat előre is köszönöm! "A pajzsmirigy jobb lebenye...
Diagnózisok
Tisztelt Doktornő! Coecum tumor műtétem volt. A szövettani leleten a diagnózisok a következők: 81403 Adenocarcioma coeci, low grade, pT3...