Panoráma Röntgen Vizsgálata Daganat?

Üdv! A mai napom voltam egy fogorvosnál (szájsebésznél) ahol a szám belsejét vizsgáltattam meg mert furcsa fehér dolgokat vettem rajta észre, ami duzzadt az orvos azt mondta, hogy ő nem lát rákos elváltozást és ez mind csak a dohányzásnak és az alkoholnak fogyasztásnak tudható be (kb10 év), és ezek abbahagyásával ez majd mérséklődik illetve a nyelvemen bal oldalt hátul egy elváltozás található, de arra is azt a választ kaptam, hogy nem daganatos elváltózás, a nyelvem pedig lepedékes, duzzadt, és a fogaim formáját vette fel, de erre is azt a választ kaptam, hogy idővel mérséklődik. Illetve az arcomon jobb szemem alatt tapintható egy pattanás utáni duzzanat, ami nem múlik el, a balon pedig pár kisebb. Mellékelten küldöm a készített panoráma röntgent kérem vizsgálja meg és az esetleges elváltozásokról kérem tájékoztasson nagyon félek mert az interneten rengetek képet találtam, ami szájdaganatra utalhat. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Baki Márta válasza szájnyálkahártya elváltozás témában

Tisztelt Levélíró! A szájnyálkahártyán a fokozott alkohol fogyasztás és dohányzás következtében kialakulhatnak hosszú ideig fennálló elváltozások. Ezek általában fehér színűek, nem lekaparható eltérések. A későbbiek során esetleg rosszindulatú daganat is kialakulhat belőlük. A szájsebész javaslata alapján az alkohol fogyasztást – főleg a tömény italokat – el kell hagyni és a dohányzást is javasolt befejezni. A szájnyálkahártya tisztán tartása a fogmosáson kívül szájöblítők alkalmazásával lehetséges. Erősen fűszerezett és/vagy forró ételek kerülendők, hogy ne károsítsák a nyálkahártyát. A fej-, nyak területén előforduló daganatok egy részéről igazolták, hogy a humán papilloma vírus (HPV) fertőzés következtében alakulhatnak ki. Ennek megelőzése céljából viszont védőoltás javasolt, férfiak esetében is. A fentiek betartása mellett rendszeresen érdemes megnézni/megnézetni az elváltozásokat, s esetenként helyi kezelésük is szóba jöhet. Az arcán lévő elváltozások miatt javasolt bőrgyógyászati vizsgálat. Az elküldött panoráma röntgen alapján daganatos eltérés nem merül fel. Tisztelettel: dr. Baki Márta

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. július 17.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Szájnyálkahártya elváltozás
Tisztelt Doktornő! Kb. 3 éve visszatérő bal oldali szájnyálkahártya duzzanat jelentkezik nálam a bal felső szájnyálkahátrtyán (az orca felőli részen). Ilyenkor...
Kissebb borsónyi gkemény göb a száj...
Tisztelt doktornő! Az elmúlt 2 hónapban sok szomorúság ért a magánéletemben. Korábban 3 éve volt melanómám egy anyajegyen, amit leműtottek sikeresen, azóta is...
Emlődaganat kezelése részleges emlő...
Tisztelt Doktornő! 74 éves Édesanyám mellkas műtét utáni szövettani erdeménye: Diagnózis: Jobb emlő excindátum: invazív emlőcarcioma NST, Nottingham grade:...
Tumormarker Ca72-4
Uzemorvosi éves laborvizsgálatnal a tumormarker érték magasabb lett. Tüneteim jelenleg nincsenek. Kérdésem az lenne, hogy ez utale daganatos megbetegedésre....
Behùzódó mellbimbó
Tisztelt Doktornő! Egyik este mikor levettem a melltartóm, az egyik mellbimbóm teljesen befelé volt fordulva., Amint hozzáértem kijött újra, azóta nem...
Hólyagrákban védőoltás
Kedves Doktornő! Férjemnek 2020. októberében kezdődtek a hólyagrák okozta tünetei, mellyel 2022. márciusában TURTU műtét történt. A szövettan szerint "high...